megíratlanok, elküldetlenek s ezáltal olvasatlanok, megválaszolatlanok...

 

Drága Jolán!
Napját nem tudom mikor írtam neked, de most úgy érzem, szükségem van rá, hát teszem. Nem is tudom, hol kezdjem, melyik eseménnyel? Talán sablonosan, ez lesz a leghelyesebb. Levelem találjon olyan egészségben, mint az engem hagyott. Nem jó, mert nem vagyok jól. Huncutkodom ám! Jól vagyok. Majdhogy nem kicsattanok. Mosolygom csak a világon. Nem mérgelődöm semmin, csak néha basszák fel bennem a cukrot. Mondom néha. Most min csodálkozol? Ja! Káromkodom hát. Már évek óta. Ezt sem tudtad? Mi a fészkes fenét tudsz te ott a messzi Kaliforniában? Éled a kitartottak életét. Most meg ne sértődj! Nekem aztán nyolc. Inkább itt és így, mint ott és úgy. Az nem az én életem. De a tied sem! Képzeld Jolán, megellett a Mariska tehene. Mostantól visszafelé számlálom a napokat, mert újból kapom majd a tejet. Lesz ismét sajtom meg túróm. Emlékszel még te egyáltalán, hogy én azt milyen csudamód szerettem? Mire emlékszel te még? A hajam színe is megváltozott, mióta nem találkoztunk. Szőke lettem. No, nem ilyen ostoba szőke. Mindössze fokozatosan melíroztattam. Hopp! Egyszer csak mind azt lett. Azt mondja a János, így sokkal fessebb vagyok. Adok neki a szavára. Ha valamikor is feltétel nélkül szerettem valakit, hát az a János. Még mindig. Ne nevess ki érte, hogy ennyi idősen is, de ez a svihák ember, a mai napig levesz a lábamról. Jaj! Az a gyönyörű két szép szeme, ahogy tud velük rám nézni. Nem untatlak az érzelmeimmel, témát váltok inkább. El sem fogod hinni, minap egy ápolatlan negyvenes nőszemély hogyan köszönt nekem. A mennyezet nem szakadt a fejére!? Ráadásul olyan férfias volt minden mozdulata is. Brrr! Szóval ez a hülye picsa nem azt mondta nekem, mint amit ángyikánk is szokott Rózsa néninknek. Veled ilyesmi már meg sem eshet ott a távoli földrészen. De azért ne sajnálj! Feltalálom én magam. Még nem lanyhultak a mozdulataim se, változatlanul tartom a formán. Bármelyik hatvanas nyáladzva néz rám, ha végig megyek a korzón. Szoktam hát. Minden csütörtök este sétálunk az én Jánosommal, vacsora helyett tesszük. Van, aki csütörtökönként klubba jár, mi nem. Pontban 21:12-kor indulunk mindig. Van mit ennünk, de az a böjt esténk. Csak enni nem eszünk. Más jöhet.. Most arra gondolsz, amire nem szégyellsz. Jaj! A szomszéd faluban meg a Kovácsék fia messze dolgozik, - mondják a szülők. Mindenki tudja pedig, hogy a börtönben van a Zalán. Nem. Nem embert öl. Csak verekedett. Nagyot ütött. Meg sokat is. Istenem! Néha bennem is van annyi erő, hogy egy nyaklevessel elintézzem a dolgokat, de egy úrinő ilyet nem tesz. Ugye? Én meg, mint azt említettem is a levelem elején, jól vagyok. Az arcbőröm valami csoda, mint Jóska feneke volt ötven esztendeje. Emlékszel még a Jóskára egyáltalán? Benőzött a mocsok. Az asszonya meg, - mármint a régi, - feltette a netre a szaros gatyáit. Még azt is hozzá fűzte a képekhez, hogy ezentúl az új menyecske mossa. Rajta röhögött az egész közösség. Mármint Jóskán, meg az új asszonykán. Határtalan esze van ennek a Mártinak. Mindig is csodáltam a leleményességét. Jolán! Mennem kell, mert meghozták a fát télire. Most állt be a kocsi az udvarra. Segítek a fiúknak rakodni, csak egy leheletnyi parfümöt fújok a nyakamba, és kigombolok egy gombot az ingemen. Meleg van. Nagyon meleg. Már napok óta.
Csókol: Erzsi

Drága Jolán!
Majd megesz a rossz-seb, képtelen vagyok magamban tartani. Képzeld! Elment a Józsi. El ám! De a körülmények sem mindennapiak. Shakespeare is megirigyelné, ha élne szegénykém! Jaj! Hol is kezdjem? Szóval a neje, a Márta hazautazott az anyjához. Mit tudom én hová, valahova messze. Addig Józsi meg összepakolt ezt-azt és lelépett. Eddig nem is volna a dolog érdekes, de amit hagyott maga után az maga a káosz. Azt beszélik az utcába valami kiabálás, rendőrség, mentő és egy vöröslő nő is járt a házban. Az utóbbit kétlem. Csak nem vitte be abba a koszba? Tudod, Józsi idén csak kétszer cserélt még ágyneműt, és a porszívót sem használta. Pfuj! Gondolom lent hagyta a nőcit az előszobában. De nem is ez a lényeg, hanem ahogy kitette a lábát Józsi, rá olyan nyolc-tízpercre, jöttek a hivatalos közegek kikapcsolni a villanyt. Márta viszont megoldotta. Irgalmatlanul kemény ez a Márta. Nem is sajnálja senki a városban. Inkább felnéznek rá, hogy eddig is bírta. Nem kell bemutatni a Józsit senkinek sem itt. Köze nincs a nagyapjához. Elkorcsosult hozzá képest. Nem ismerte soha az igazi munkát. Hát milyen ember is az, aki megkérdezi a feleségét - Mikor kapod meg a gyest? - mert éppen akkor sem volt kedve dolgozni. Gyenge, gerinctelen az ilyen férfi. Na! A lényeget meg csak nem írom meg neked. Tudod mit hagyott Józsi emlékül maga után? Soha nem jönnél rá. Kerek 12.340.630,-Ft tartozást. Nem írtam el Jolán. Azért, mert elmúltam hetven éves, még a számokhoz meg a helyi értékekhez értek. Ennyit. Kereken ennyit. Ezt a szomszédasszonyától tudom. Vele nézték át az összes hivatalos papírt. A Piroska mondta kedden, a piacon. Igen, voltam lent a piacon. Muszáj volt, nem tojnak ezek a vacak tyúkok. Az uram meg rántotta nélkül nem tud élni. Azt már csak érdekességként jegyzem meg, hogy az új asszony valami pénzes hölgy, mert Józsi soha nem beszélt arról, hogy hozzá mennyire jó, hogy őt mennyivel jobban szereti, hogy a kávéja is finomabb, meg a csípője kecsesebb, mint a Mártié. Mindig és mindenkor csak a lakásait, nyaralóját és a pénzéről mesélt, csak arról, hogy mennyire gazdag az új csaj. Megfogta az Isten lábát ismét. Csak el ne eresszék!!! Mártikánk meg majd idővel odaadja magát annak, aki megérdemli őt.
Csókol: Erzsi

Kedves Erzsi!
Leveled megkaptam és alig akartam elhinni a történteket. Megkergült ez a Józsi? Jaj! Szegény Mártikánk ezzel a feladattal hogyan birkózik meg? Rettenetes, hogy ennyire kifordult a világ a sarkából. Nem lett volna szabad megszüntetni nálatok a pszichiátriákat!
Itt tombol a meleg még, sokat járok le a partra. Gézám elkényeztet, minden este vacsorázni visz egy közeli nívós étterembe. Bachot és Mozartot hallgatok a szabadidőmben vagy Dosztojevszkijt, Tolsztojt olvasok eredetibe. Azért nálam sem fenékig tejföl az élet. Naponta felbosszant a bejárónőm valami aprósággal. Minap egy mákszemet csempésztem a szemetes vödör alá. Szerinted észrevette? Fenéket! Ott hagyta. Akkor alaposan takarít szerinted? Na, ugye? Szörnyű, mennyire nem figyel oda a munkájára. Szólok is Gézámnak, hogy keressen mást helyette. Ah! Teli az ember fontosabbnál fontosabb gondokkal!
Megérkezett a masszőröm, befejezem a levelem.
Csókol: Jolán

Drága Jolán!
Felháborított, amit írtál arról a szégyenteljes bejárónődről. Micsoda gondokkal kell megküzdened nap, mint nap. Fogadd őszinte sajnálatom. Megértelek. Meg-meg.
Nálunk is zajlanak az események rendesen. Végre Mártikám belátta, hogy mindenképp ügyvéd kell neki. A bátyja győzte meg róla, mert nem akarta a kis ostoba. Magát védené ezzel a minden hájjal megkenttel szemben? Ugyan már! Szép lassan kiderülnek a svindlisségek. Annyira bonyolultan tekerednek a szállak, - mondtam is minap: - Ember legyen a talpán, aki ezt a Jóskát érti. Kihívás lesz szakmailag az ügyvédeknek ez a per.
Képzeld! Bár én mindig is tudtam, hogy van szíve ennek a Mártának, de egy pillanatra ismét érezte azt a régi érzést, - mesélte minap a piacon, - megsajnálta Józsit. Megsajnálta, mint rég is. Ahogy jött, olyan hirtelen távozott is persze belőle ez a micsodának nevezett valami érzés, ez a szánalom féle. Mondtam is a lelkemnek:
- Ez csak azt bizonyítja Mártikám, hogy van még szíved.
A Molnár Pistire emlékszel még? Tudod! A nagyapjának volt 24 hold földje, ott a dűlőkön túl. Szóval a Pisti hazajött a faluba, miután elvégezte az egyetemet. Három éve vált el az Annus lánytól.  Ő környékezi Mártikánkat. Nem most kezdte! Mindig is csodálattal nézett rá, ott a söntésben. Az egész falu látta, csak a Jóska nem. Az a pénzen kívül soha semmit nem vett észre. A bökkenő csak ott van, hogy valami idegen szót használt rá Márti, hogy ő most az lett nagyon. Valami femin vagy mi? Isten tudja mit jelent ez! De olyan haragosan nézett Pistára. Holott az párjának akarja, nem cselédjének. Hátha valami jó sül ki ebből! Majd tájékoztatlak hamarosan Jolikám, de most ezer a dolgon, az uram enne egy kis tökös-mákos rétest, azt ígértem neki holnapra. Tegnap a halászlevem után is nyalogatta minden ujját. Azt mondja az édesanyja se készítette ilyen finomra, mint én. Az én szerelmetes svihákom, úgy tud hízelegni még ennyi év után is. Arany életem van mellettem, pontosan azzal a hévvel ölelem, mint első este tettem. Azt mondja hevesebben dobban a szíve még ma is, amikor elmegy abba az utcába, ahol az a ház áll, - hiszen ott lettünk egymásié először. Mikor is volt az? Rég. Nagyon rég volt az már.
Csókol: Erzsi

Kedves Erzsi!
Ezerszer kértelek már, hogy ne traktálj a szerelmi életeddel! Tisztában vagyok vele,- sőt!- mindenki tudja, aki ismert téged, hogy milyen nagyon szereted a Jánosod. Még jó, hogy nem ecsetelgeted itt nekem ismét, azt a fotelos dolgotok. Nem vagyok prűd, de ez olyan nagyon kettőtökre tartozik csak. Pont!
Tegnap este az operában jártunk. Csajkovszkij Diótörőjét adták. Sajnálom, hogy te Jolán nem adsz a kultúrára túl sokat. Feledhetetlen élményben volt részünk Gézával.
Mártával kapcsolatosan vannak új fejlemények? Várom a beszámolódat!
Csókol: Jolán

Kedves Jolánom!
Sajnos nincs időm most, hosszadalmasan ecsetelgetni mi történik Mártikánkkal, mert egy homoszexuális éltét olvasom szabadidőmben, aki éppen túl van egy sikeretlen öngyilkossági kísérleten.  Azt hiszem Nagyezsda Filaretovna Frolovszkaja szponzorálja épp a felépülését.
Csókol: Erzsi.

Drága Erzsi!
Megsértettelek?
Csókol: Jolán

Változatlanul Kedves Erzsi!
Nem.
Jolán

Kedves Erzsi!
Nem teheted ezt velem! Te vagy az egyetlen szál, ami a régi énemhez köt még. Mindenki elment már mellőlem. Te maradtál egyedül számomra. Könyörögve kérlek, én egyetlen barátnőm, hogy bocsájtsál meg nekem! Itt térdepelek alázatosan ellőttem. Tényleg!  Térdepelve írom a levelem. A Jóisten tudja, hogyan tudok majd felállni…
Erzsikém! Tudod, milyen ostoba tudok lenni néha, hogy a kezem gyorsabban jár, mint az agyam. Nagyon fontos vagy számomra. Vedd fontolóra minden sorom! Itt változatlanul szép az időjárás. Lassan beköszönt az ősz, ami tudod, hogy számomra egy kicsit meghalás is egyben. Már rég nem a szín kavalkádokat csodálom benne, hanem az elmúlást érzékelem. Sokat vagyok egyedül. Adyt olvasgatok mostanság.
”Sósabbak itt a könnyek, s a fájdalmak is mások,
Ezerszer Messiások a magyar Messiások.
Ezerszer is meghalnak, s üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit sem tehettek, oh, semmit sem tehettek.”
Ha kifizetem a repülőjegyed, akkor eljönnél hozzám párhétre? Jó lenne megölelni már!
Csókol: Jolán

**********************************

Drágaságom!

Életem mindennapjainak örömhozója. Lelki terhem csökkentő tényezője! Ágotám! Te, ki a sorban a tizenkettedik vagy! Te vacsoráztál, míg más, még reggelizni sem szokott. Míg te mulattál, másnál foglalók jártak. Te orchideát kaptál, más meg fizetési felszólítást! Te ezt nem tudod, van aki meg tudja...
Te azt hiszed, de más már rég nem teszi. Ugyanis nem futja...arra sem. Így a Hard Night elmarad, azaz a tojással helyettesíti csak. Te azt gondolod a csirkefar-hátat szereti, pedig csak a natúr szelet jön be neki, de még nem meri mondani. Mint azt sem, hogy az ételhordó, ha műanyag, az rákkeltő. Te azt sem tudod mi mindent eladott, kezdte a lelkével, mára már semmije sem maradt.
Te ezt nem tudod, van aki meg tudja. Amúgy jelentem tisztelettel, hogy én olyan, de olyan jól érzem magam a bőrömben, mióta...... jaj...fogyóban ez a vacak tinta...  így..  ölel sok-sok szeretettel, ki hálával gondol rád innen a szomszédból...
kacsódat csókolja: Vilma

**********************************

Már napok óta érlelődnek bennem a gondolatok, és többször is elhatároztam, hogy leírom, kiírom magamból, mert nyom valami legbelül és hátha kicsivel könnyebb lesz ez az édes teher nekem itt belül! Megtörtént. Hát végre megtörtént ez is, amire már oly nagyon vágytunk. Ha azt mondom, ennyi idős fejjel, - talán nevetségesen is hangzik, - holott én szomorúnak vélem inkább, - vágytam rá. Nem tudom talán majd az én szókincsemmel szépen, irodalmian megfogalmazni, ám nem is ez a célom voltaképpen. Mi is a célom valójában? Az, hogy ne őrüljek bele a hallgatásba, a nagy némaságba, a csendbe. Volna kinek elmondanom, de én tudatosan nem akarom, így inkább ide írom le, hol senki nem ismer személyesen, senki nem tudja, ki vagyok, honnan jöttem, merre megyek, mi célból vagyok itt. No, meg hogy nézne az már ki, hogy elkezdeném bárkinek is mondani, láttam valakit 10 év után állva pisilni. Igen. Meglestelek. Kinyitottam a szemem, és a tükörben láttam a vállad. Álltál. Még most is borzongva gondolok vissza minden pillanatra. Ennyi időt még nekünk nem adatott meg folyamatosan együtt tölteni. Ittam minden szavad, és hagytál beszélni is. Mindig is tudtam, hogy kellemes beszélgető partner vagy. Most sem csalódtam benned. Imádok bármiről is szólni veled, bármilyen témában otthon vagy. Én svihák ügyészem! (Figyeled! Nem mocskot írtam. Így kell az ellenséget megvezetni… ) Amikor délután ott ültünk, és elmondhattad végre az egészet egybe, én láttam ám, hogy könnybe lábadt a szemed. Az nem a gyengeség jele, az attól volt, hogy jelent számodra valamit. S ez így természetes. Számomra is. Olyan emberi voltál közben, hogy felszínre hoztál bennem is valamit. Megérintett sok-sok szavad. Az irodalmat, amit rád bízott, azt nagyon helyeslem szintén, hogy folytasd, óvd, bővítsd és add tovább majd, mint ahogyan azt kaptad, egyszer nagyon sokára! A séták, a séták.... A séták és a beszélgetések. Ott csak ketten voltunk, azt csak mi ketten éltük meg. Emlékszel mit ígértünk annak a szófukar asszonyságnak? Te a pálinkát én a bort viszem majd legközelebb. Mondtam már neked, hogy nem zavart közben semmi? Olyan érzésem volt, mintha mi mindig is együtt tettünk volna mindent. Végig, az elejétől a végéig őszinte voltam hozzád. Olyan szabad is, mint egy madár. Egyszer, csupán egyetlen egyszer hazudtam, de azt is csak magamnak, amikor egyik alkalommal az ágy szélén ültél és eléd térdepeltem, majd azt mondtam: - Nem szeretnék veled élni. Közben nekem a szívem majd megszakadt, mert tudtam, tudtam, hogy azt csak magamnak mondom, így lepleztem azt a kínt, fájdalmat, hogy másnap délelőtt mi kétfelé megyünk. Mi soha, de soha nem élhetünk együtt. Szervezés kérdése az egész, hogy éber ellenségeinket totális káoszba szédítsük. Mert nekünk titkolni kell, nekünk azt nem szabadna, amit tettünk, nem illik. Mi megszegtünk egy esküt. Ha lett volna olyan reggelem valamikor is, mint az utolsó MI reggelünk, amivel megajándékoztál, én arra bizonyára azért csak emlékeznék. De nem, mert ez eddig nem adatott meg, míg téged nem ismertelek. Nincs nap, hogy ne gondolnék vissza rá. Hálás vagyok, hogy egymásra találtunk.
Ja, és mindig lemarad valami. Ne feleDD, soha ne feleDD! Szeretlek és nekem is hiányzol. Talán azt szeretem benned a legjobban, hogy ember is lehetek melletted, és felszínre hozod belőlem a szunnyadó nőt.
A "Rizsás GombócoD", aki már a sokadik őszt üli melletted, és igyekszik elfogadni, amit kap, s adni mindent számodra, amije van. Önmagát.

Ne nyomkodd!!!! Soha nem lesz nagyobb, mert nem akarom.

Meglestelek. = Az én értelmezésemben, jelen esetben azt jelenti, hogy fekvő helyzetben lévén, kissé jobb oldalra biccentettem okos kobakocskám, majd egy pillanatra odatekintettem ahová, és hirtelen visszafordultam. Mivel élveztem a látványt, amit a tükör nyújtott, így azonnal ismét visszabiccentettem a fejecském és csodáltam tovább a bal vállad eredetibe, a tükör viszont a lapockád mutatta. Majd amikor visszajöttél, úgy tettem, mint aki semmit nem csinált. Holott gazdagabb lettem egy élménnyel. Csak belül pirultam el kicsit. No, meg most is, ha rá gondolok. Imádlak, TE! Svihák!

" - Akármi is történik a jövőben bármikor, ezt kitörölni nem lehet a szívünkből....ennyi."

**********************************

 

Drágaságom!

Kristálytisztán nem emlékezem arra a pillanatra, mikor robbant a belsőmben, hogy írd ki, írd ki magadból, máskülönben meg is ölhet. Te leszel Drágaságom a szenvedő alanyom. Olvasás közben meríts erőt abból, én voltam a tárgy, akivel mindez megesett az utóbbi 24 órában. Természetesen az ébredésemmel kezdődött. Az utóbbi negyven évemben minden reggel felébredek. Az előzőleg hol és hogyan töltött ébredéseimre abszolúte nem emlékszem. Ez nem bánt, de olykor izgat, mint számomra is ismeretlen esemény, holott velem történt, megéltem, átéltem és a fejemben lévő stelázsin semmi cetli róla. Jó! Rendszerető vagyok, de én nem dobtam ki semmit onnan. Szándékosan nem szoktam fontos dolgokat kidobni.

 Jut eszembe erről. De kidobnék valakit!

Drágaságom! Gondolod, hogy rasszista lettem? Elmondom a sztorit. Figyúsz rám mereven! Reggel láttam egy anyukát, ahogy tolta a jövevényét a babakocsiban. Anyuka szöszke, fehér bőrű. Jövevény pelenkás korú, erősen göndör haj, hatalmas mélybarna szemek, barna bőr. Már most látni a kiskölykön ezernyi szívet fog összetörni jó húsz év múlva. Az anyára pillantás vetek, a gyerkőcön legeltetem szemeim. Nem. Nem bámulom. Csodálom. Persze, hogy nem mindegy. Mosolygom rá mindazok ellenére, hogy az imént a metrón még azt a köcsögöt szapultam magamban, aki rálépett a lábamra és azt sem mondta, hogy bocs. Örökkévalóságnak tűnt az a 15-20 másodperc, míg láthattam ezt a kis srácot. Még most is, órákkal később is, melegség önti el a szívem. Nem. Nem vagyok pedofil! Láttam már ronda gyerekeket is. Jó. A mamája szépnek látja, mert a szeretet vak. Attól még ronda lehet. Szép gyerekből lehet randa felnőtt szerintem, de amikor eleve rondának indul valaki. Aztán erre is van példa. Szép csaj lett abból a csipás- taknyos-mindig kócos kislányból. Fura dolgok ezek. De itt vagy te Drágaságom, aki szép volt s ma is az, és okos is. Bónusz vagy számomra.

Csók: M

 

Édesem!

Miért lennél már rasszista? Miből gondolod ezt a fejetlenséget? Ahogyan szólsz a megélt pillanatokról, számomra elárulja, hogy eleve szereted a gyermekeket, de különösen, ha az mulatt. Nem. Nem vagy rasszista.

Csók: N

 

Drágaságom!

Ebédidőben a belvárosba mentem ki bekapni párfalatot. A kínai éttermet választottam. Mindig bevillan a vicc, amit meséltél.  – Ember kérdezi a kínai önkiszolgálóban: –  Az ott mi? – Cike. – Hát az ott mi? – Kaca? – És az? – Kuta. – Hogy micsoda? – …akko cike.
De én akkor is imádom az íz világuk azon részét, amit ismerek. Kedvesen szolgáltak ki, finom volt az étel, jó szájízzel távoztam. Sőt! Visszamosolyogtam, amikor távoztam. Drágaságom! Gondolod, hogy rasszista lettem?

Csók: M

 

Édesem!

Miért lennél már rasszista? Miből gondolod ezt a fejetlenséget? Ahogyan szólsz a megevett ebédedről, számomra elárulja, hogy eleve szereted a kínaiakat, de különösen, ha azok neked főznek. Nem. Nem vagy rasszista.

Csók: N 

 

Drágaságom!

Az imént voltam a sarki boltban a vacsorám megvásárolni. Szeretem ezt a kis üzletet, itt mindig minden friss, legyen az sajt vagy felvágott. És a bácsi, az eladó, mint a vaj. Örökké van egy kedves szava még az áruja mellé. Az, hogy zsidó, engem soha nem izgatott. Ha egyszer nem árulja el nekem, meg sem tudom. Drágaságom! Gondolod, hogy rasszista lettem?

Csók: M

 

Édesem!

Miért lennél már rasszista? Miből gondolod ezt a fejetlenséget? Ahogyan szólsz a megvásárolt áruról, számomra elárulja, hogy eleve szereted a kóser dolgokat, de különösen, ha Izsák bácsi szolgál ki. Nem. Nem vagy rasszista.

Csók: N 

 

Drágaságom!

Jó. Ha nem vagyok rasszista, akkor miért nem repestem a gondolattól sem, amikor megláttam azt a cigánylányt az imént a fiam oldalán az előszobámban? Gyomorszáj fájdalmakkal küszködöm a látványtól. Az egész fejem sajog, tarkónál lüktet, homloknál szúr. Mentem a mosdóra. Hányingerem is van. Majd holnap…

 Csók: M

 

Édesem!

Részletesebben!?

Csók: N

**********************************

Jézusom! Amikor katona voltál, akkor írtam neked levelet. Azokat mindig elvittem a postára. Ezt meg, ha akarnám, se lehetne. Megkaptad, majd válaszoltál. Na, amikor azt írtad először nekem, hogy "hiányzól", akkor kellett volna szakítanom. Levelem találjon olyan lelkiállapotban, mint az engem hagyott! Nem, nem érzem jól magam. Melletted nem már, mert sok mindent másképp szeretnék, mint te véled. Hiába mondogattad, hogy hülye vagyok, nem hiszem el. Jól van, nincs róla papírom, de akkor se hiszem el. Miért? Csak. De írhattam volna azt is, hogy mert. Volt olyan időszak, amikor már majdnem elhittem. Most vallom be neked, - így két év után, hogy jártam pszichológusnál is. Hát, nem vetted észre? Teljesen ki voltam már készülve. Önszántamból mentem, senki nem javasolta, de muszáj volt segítséget kérnem, ha tényleg nem akartam beleőrülni. Mindössze kettő beszélgetés volt, mert a harmadikat nem is nevezném már annak, hiszen azért mentem, hogy megmondjam Dr. V Zs - nak, nekem ez elegendő volt lelkiekben, amit kaptam. Megerősített hitemben. Mindent elmondtam neki, mindent, ami csak eszembe jutott, ott nála. Sajnálom, hogy nem volt egy diktafon a táskámban. Megérdemelnéd pedig, hogy kikötözve végig kelljen hallgatnod. Nem szadizlak, inkább elmondom, amit soha nem mondtam még el ez eddig. Dr. V Zs. egyetlen utalást sem tett arra, hogy váljak el, rám bízta a döntést, bár azt megállapította, hogy az egész testem, kettő sün. Igen kettő, mert úgy képzeld el, mintha kettő sünt szembe fordítanál, és akkor semmi mást nem látsz, csak tüsiket. Nem bök mi? De nem ám! A tudattól is meghalnék, ha hozzám érnél. Most képzeld el én Uram és parancsolóm! Van egy tisztás. Minden zöld, a fű, a fák, a virágok virágoznak, a madarak csiripelnek és az ég halványkék, a Nap ontja melegét. Megvan? Jól van, várok. (Látod, látod! Más már izgatottan várná a folytatást. Uram-atyám! Eddig várni?)
Szóval, ezen a kis tisztáson te vagy a nyuszi.
Okosan ugrabugrálsz, erre-arra, jössz - mész, nézel ki a piciny kis fejecskédből. Ám ott vagyok Én is. Nem látsz? Na! Keress meg! Jó, segítek. Nem a füvön. Máshol keress!
Inkább elárulom. Fent repülök a magasban. Madár vagyok. Van csőröm, a lábaimon karom. Fáról - fára, egyik ágról a másikra repülök. Élvezem nagyon. Imádom ezt a szabadságot. Leszállok kicsit hozzád is, ha ragaszkodsz hozzá. Ám, azt ne kérd, hogy a szárnyaim soha többé ne használjam! Nem, nem tehetem meg, én abba belehalok.
Hogyan kérhetném már azt tőled, hogy repülj velem! Hogyan? Hiszen neked nincsenek szárnyaid. Ha beledöglök, se tudsz velem a felhők között szárnyalni. Te ennyi vagy. Mindened adtad, amid csak van, az összes répád a lábaim elé raktad. Csőrömmel megkóstolgattam, de igazán jól, soha nem laktam. S, én a madár, oh, a balga jószág, csőrömből mennyiszer elláttalak finom falatokkal!
Milyen egy jó feleség? Mit tudom én azt tudományosan megfogalmazni. Én csak azt tudom, neked vannak jogaid, nekem kötelezettségeim, s így éltünk mi sok éve. Soha nem fogom megérteni, miért sírtad el magad, amikor a közös pénzből szerettem volna kivenni. Hirtelen odanyúltál, meggátoltál benne, hogy hozzáérjek. Majd nagyon halkan és őszintén, mindössze annyit szóltam:
- Látod! Erről beszéltem, ide én csak betehetek, ki meg csak te vehetsz.
Miért? Nem így volt? Elsírtad magad, és szégyenedben elfordultál. De nem érdekes, mert amiért szóltam, amit megemlítettem, mindenben igazam volt. Ok nélkül nem beszéltem semmiről.
Neked soha nem lett volna szabad megnősülnöd. Számodra elegendő lett volna egy takarítónő, egy mosónő, egy szakács, egy cukrász, egy kertész, egy fűtő, egy sofőr és egy felfújható segédeszköz.
Zárom soraim, maradok továbbra is az, aki voltam, mielőtt megismertelek.
 

**********************************

Nem is mondtam el a lány történetét, akiről mesélni szerettem volna Neked. Nahát! Tisztára kiment a fejemből, és valamiért az előbb beugrott. Megpróbálom visszaadni a történetemmel azt az érzést, amit bennem hagyott az eset. Olyan hónapja volt már. Kellemes őszi este. Kint vagyok a teraszon és az a mihaszna is kijött utánam. Valami hivatalos akármit említett. Látod! Erre nem emlékszem mit konkrétan, mert annyira nem érdekel, úgy ahogy van. Szóval beszélgettünk, - mondjuk ilyen választékosan. Ott, ahogy állok halk tiszta női énekhang ér el a fülemig. Pillanatra bevillant, hogy valamelyik csárdából szűrődik ki. Ám nagyon hamar rájöttem, hogy nem. Közeledett a hang. Léptek zaja meg semmi. Ez az állat meg csak beszél, mond valamit. Rászóltam eléggé erélyesen. - Pillanatra elhallgatnál! Meglepődött. Mindegy. De legalább csend lett. Csend, mely közvetítette felém tisztán az énekszót. Sajnos nem tudtam kivenni a szöveget. Én csak azt tudom keservesen szép női hang szól aznap este, amit nekem megadatott hallani. Majd közeledett a lány, a lámpa alá ért, akkor láttam egy villanásra az arcát is. Bár már nem ismerném meg. Hátizsák volt nála és zsebre dugva mindkét keze. Nem is volt pedig hideg. Vajon miért volt ott mindkét keze? Néha én is odateszem. Amikor szorítom a markomban azt. Várom Tőled a jelt. Közben meg hevesen ver a szívem. Izgulok. Örökké izgulok olyankor. Jaj! Elkalandozom. Örökké máshol jár az agyam. Szóval a lány közeledett és megláthatta, hogy kint vagyunk. Elhallgatott. Lopva egy pillanatra felnézett a teraszra. Eközben éreztem az egész testemben a kínt, a vágyat, a gyönyört, az örömet, a szenvedést. Ha te állsz ott akkor mellettem bizonyára nem hallgat el a lány sem! Ez az embernek tűnő leszólt neki. Az ismeretlen idegennek, akit én már rég közelinek éreztem magamhoz, csak némán hallgattam. - Normális vagy? - kérdezte. De a lány nem volt bolond. Nem válaszolt. Ennek tiszta szívemből örültem. Normális volt. Ma már alig van, aki szóba áll vele. Bár tudom ez más is volt. Mármint a szitu. Majd rám nézett és vágott egy értelmetlen képet. Én nem fogom elmagyarázni neki, hogy megérintett. Ő azt szó szerint vette volna és vitába keveredünk, hogy nem is ért hozzám. Hallgattam. Mostanában nagyon megtanultam hallgatni vele. Mással nem. Haljon meg bután! Képletesen soha. Ám a lány, aki szabad volt, lépett párat, testét ismét elfedte a csillagok fénye, és újra elkezdett énekelni, majd eltűnt a sarkon balra befordulva. Hangját vitte magával, egyre halkabban szólt, majd elnémult. De bennem nyomot hagyott. Ma is, amikor kint voltam a teraszon egyedül bevillant a teste a vén diófák mellett.

Hangja, tiszta hangja meg a fülemben. Jó is, ha valaki énekelhet, amikor kedve úgy diktálja. Más. Voltam otthon. Vittem ezt azt. Érdekes, de nem aggódom. Szeretlek Kicsim! Gombócod lassan elindul a rizsa felé, és holnap ilyenkor már az esténk is a múlté lesz. Várom nagyon ám! Egyszer el kellene már mondanom azt is Neked, hogy én mennyire imádok társalogni veled! Vagy mondtam már? Mondtam hát! Talán csak még nem elégszer..

Ui.: Ma volt nálam a bácsi! Emlékeztettem rá, hogy februárban már 91 éves lesz. Mosolygott. Rám mosolygott. Láttam mosolyogni. - Nahát! Ön megjegyezte? -Ez igazán kedves! - mondta. Szeretem nagyon a bácsit, csak ma nem volt lehetőségem beszélgetni vele hosszasan, azt sajnálom nagyon.

**********************************

Kedves Barátom!
Töröm itt a kobakom napok óta már, hogy mit írjak, mit kívánjak erre a mai napra majd számodra? Semmi érdemleges nem jut eszembe, csupa-csupa sablonosság csak. Boldogat? Az olyan snassz. Meg az Isten éltessen is. Semmi köze Istennek valójában ehhez az egészhez. Szüleidnek sokkal több. Hiszen utad magadnak köszönheted. Kovácsa egyesegyedül Te vagy. Erőt, egészséget? Minek azt kívánni, amid amúgy is van? Maradjon az meg a rászorulóknak.
Hát, én inkább úgy döntöttem, kimondom, amit érzek most.
Mindössze négy esztendeje ismerlek. Kiszámoltam nagy nehézségek árán. Hiába! Én sem vagyok már csitri. :) A világhálónak köszönhetem, hogy vagy számomra. Ha akkor és ott, ha nem úgy és ahogy, akkor ma semmi. Na, ezt is jól megmondtam. :)
Egyszer hallottam még csak a hangod, de a gondolatod, majd hetente megérint. Tisztában vagyok azzal is, hús-vér ember vagy, mint én is.
Gyarló lévén, azt kívánom magamnak, maradj meg számomra minimum 30 évig még! Esküszöm, utána rád hagyok mindent. Csinálj, amit akarsz ! Bár ismervén jómagam, fájna, ha elkerülnél...
Jaj! Mit kívángatok itt magamnak, amikor ez a mai nap, csak a tiéd. Számodra talán nem is oly különleges, hiszen egy idő után, hozzászokik az ember, évente egyel több mindig.
De ez kerek!!!
Nem peckesen feszít az egyes az elején.
Nem kecses hattyú a kettes most.
Nem dundin kunkorodik az a hármas.
Nem kis székes négyes.
Nem jár kalapos ötös sem.
Nem is hatos már.
HETVENEDIK SZÜLETÉSNAPODON KÖSZÖNTELEK MA.
Szeretettel ölel: barátosnéd

**********************************

Valójában a lényeget elmondtam. Mi a lényeg valójában? Ha majd lesz lehetőségem sokkal többet is megosztok veled, de most nem lehet még. Fura. Minden olyan idegen. Nem vagyok hozzászokva, hogy viszont. Nem is tudom hogyan juttatom majd el hozzád ezt a levelet...a szél már nem fúj olyan erővel. Csak lazán... lazán...lazán...lazán...

 

**********************************

Vannak hasonlóságok és eltérések. Természetes is ez. Nem lehet két nap teljesen egyforma. No, meg közben elmúlt milyen sok esztendő! Kicsit hihetetlen is valahol, ha belegondolok. A nagy különbség a csend. Az a csend, ami most itt ültömben  körülvesz. A gép halkan búg monoton, s én ütögetem a billentyűzetet. Ma nincs üvöltözés, ma nincsenek vádak, ma nem hallom azokat a szavakat, ma már csak tompán fájnak. Ma a csend uralkodik. Jobb így. Nem szerettem soha a hangos szót. Már nem is fogom soha megkedvelni. De megszokni se tudtam. Van, aki megszokja. Nekem az se ment. Milyen sok mindent nem tudtam megszokni, se beletörődni! A vér az azonos. Tudod, említettem is a Niagarát. Akkor is meglepett, hiszen már kilenc hónapja nem láttam. Véletlen egybeesés mindössze. Nem látok én misztikus dolgot mögötte. Hajnalban majd megébredek. Mindig szoktam azóta. Ezer kép villan be most összefüggéstelenül. A gombóc, amit megettem hajnalban, a lambéria, ami mozgott, míg ott laktunk, - hiszen úgy megszorítottam az egyik fájáskor, - de én azt hazudtam a nővérednek, hogy nem fáj. Még csak hat éves múlt akkor. Ugyan mi mást mondtam volna !? Hazudtam. Örökké hazudtam nektek. Amikor a legnagyobb bajban voltam, akkor is azt hazudtam, hogy : - Nincs semmi baj! Az asztalon a viaszkos vászon, még akkor is gyűrött volt, amikor hazamentünk a kórházból. Gondoltam, ha elfolyik a magzatvíz, a linóleumra menjek, ne a szőnyegre. Azért mentem ki a konyhába. Még erre is gondoltam, két fájás között. Amikor a cipős szekrényre rogytam, akkor már azt hittem belehalok az egészbe. Nyílt az ajtó és kérdezte: - Mit csinálsz itt?
Esküszöm minden élőre és holtra, hogy nem szándékosan szültelek meg a mentőben. Nem tudtam tovább tartani. Még másnap is veszekedtünk. Már nem emlékszem semmire tisztán, csak arra nagyon, ahogy folyik a tejem és sírok ott a lépcsőn. Azokban az időkben még voltak könnyeim. Azóta elfogytak. Kisírtam az össze könnyem is. Sugárba hánytad ki minden csepp tejem. Kérlek! Ne neheztelj érte! Tehetetlen voltam. Lehetett volna sokkal szebb is minden, a születésed körülményeit is én rontottam el. Már elnézést se merek kérni érte, annyira késő minden. Nem jó apát választottam. Neked sem. Látta a természet, milyen ostoba vagyok. Hát utána már közbeszólt, úgy segített rajtam. De te élsz, te vagy, és kívánok neked boldog születésnapot! Csak így, itt, halkan, hogy senki meg ne hallja, kisfiam....

**********************************

Soha nem hinnéd el, ha valakitől megtudnád. Persze, akárkitől nem tudhatod meg. Mindössze ketten voltunk. Mi meg megfogadtuk, hogy sírosat játszunk. Ja. Hallgatunk. Tudod mi az egészben a legszebb? Élveztem. Mindössze azt, hogy most én segíthetek. Nem ült rá a mindennapokra, hogy tartozom, csak zavart. Most olyan jó lett ott legbelül. Valamit törleszthettem, úgy vélem. Nagyon jól éreztük magunkat, meg korán is lefeküdtünk. Valójában nem is csináltunk semmi rosszat. Csak nem történt már velünk ez vagy harminc éve. Még azt is mondhatnám, aktuálissá vált. Istenem! Milyen mocskok voltunk. De, mindketten szabadok, mint a madár.
Kiderült ki az igazi szarrágó. Megszívattuk a mocskot. Mert, amikor két nő összefog, ott születnek csak nagy dolgok.
Igen! Soha nem kezdünk merttel mondatot. Viszont magánlevélben bármi megengedett. Jó éjt! Ma olvasatlanok az SMS-ek.... :kacsint huncutul

**********************************