novelláknak véltek

 

 

 

Tekintet nélkül

 

Egy határozott mozdulattal megnyitotta a meleg vizet, egyre erélyesebben tekerve a forró irányába, amennyire csak elbírta viselni azt a teste. Közben jobb kezével a fahéjas illatú tusoló gél felé nyúl, melyet rácsorgat a szivacsra. Az előbb beleivódik a lukacsos szerkezetbe, és nyomkodásra felerősödik a habzása. Visszateszi a flakont a helyére és heves mozdulatokkal elkezdi magát dörzsölni. Mindenhol. Mindenhol, mint aki a bányában töltötte el a mai napját is. Arcát felemelvén, szemeit szorosan összecsukva kezével járkáltatja a szivacsot, ami lecsúszik később a nyakán át a melleire is, le egészen, addig, míg a keze hajolás nélkül leér. Erélyesen nyomja az ártatlan szivacsot bőréhez és az tehetetlenül engedelmeskedik. Hirtelen átteszi a másik kezébe, és most átellenesen is elkezdi a másik karját is súrolni. Utána erősítésként ismét megspricceli egy kis tusolóval a szivacsot. Most másképpen viselkedik a hab. Erőteljesebben habzik. Térdét megrogyasztva, csípőjét előredobva, a szivacsot combjai közé teszi és mozgatja, egyenletesen, ám nem monoton. Pózt vált, most derekát meghajtva a combjára futtatja a szivacsot, az meg vitte volna magával az illatos habot, amit a víz, hamar le is verhetett volna bőréről, ha hozzáfér. De nem tehette, a háta ezt megakadályozta, onnan ugrálnak szanaszét a vízcseppek. A térdéhez érvén a fara már kicsúcsosodva a kabin falát súrolja szinte. Elvből nem használja olykor a kapaszkodóját s az elveihez Márta mereven ragaszkodik. Még most is. Megfeszül a bal talpa a vizes lemezen, a jobb lábát felemeli a magasba, és sikálja eszeveszetten, mintha ma napestig mezítláb rótta volna a város összes utcáját. Aztán cseréli a lábait. Majd ügyesen a hajsamponja felé nyúl, szeme talán nyitva sincs teljesen. Hunyorog parányit, úgy teszi meg a mozdulatot. Hiszen mindent tudott már rég. Többet is olykor a kelleténél. Keveset az egyik tenyerére nyom belőle, elosztatja azt a másikkal és felkeni a hajára. Előbb lágyan, majd amikor érezi mindenhová helyezett belőle, elkezdi már dörzsölni is a hajbőrét. Behabosodik minden egyes hajszála. Olyanná változtatja a fejét, mintha valami turbánt viselne. Holott nem is! Leöblíti és megismétli a mosást még egyszer. Elviekben, most már semmi dolga nem maradt szinte. Hosszadalmasan csak engedi magára a vizet. Valamit kifelejtett azonban, pedig lassan egy fél esztendeje gyakorolja. Jelentősen visszaveszi a hőfokot és egy hideg zuhanyt beiktat. Éktelenül fázik egy pillanatig. Mindig nagyon gyorsan túl szokott ezen lenni. Hidegre vált, fordul egyet, szemben megáll egy leheletnyit, mert a melleire nagyon figyel mindig. Újból a melegre teker. S a vizet hagyja zubogva magára ömleni időtlen ideig. Egy rajta felejtett tekintet mosott le mindössze. Nem akarta azt sem magán tudni. Attól az embertől már semmit nem akar ezentúl.

 

Napló bejegyzések

Fantázia kérdése az egész, ám ha magadra ismersz ennek ellenére is, az mindössze az élet tréfája. Függönyt fel! Kéz legyint.

Hétfő

Most szakítani tudtam kis időt, hogy elkezdjem a Naplóm. Remélem, lelkileg rendbe jövök majd, és egy jót mosolygok később, ha olvasom magam. Gondolkodtam pszichiáterhez fordulok, vagy italhoz, vagy ismét a nyugtatókhoz.... Aztán döntöttem. Kiírom a fájdalmam magamból. Nem igazi megoldás, de ez van. Nem sok választási lehetőségem adatik. Amit igazán szeretnék, azt büntetik. Elveim meg vannak. Nem mocskolom be a kezem veled. S volt idő, mikor még szerettelek....

Kedd

Késő délután majd szétvetett a feszültség. Rossz volt mosolygós arcod látni. Kerültem minden percet, hogy tekintetem időzzön rajtad. Nem tehetek már ellene. Nem tudok veled örülni. S ami számomra fontos, már neked se lényeges. Mit keresek itt veled? - naponta többször is felvetődik a kérdés bennem. Magadnak. Ismét csak magadnak vásároltál. S ki dolgozik meg érte? Milyen mókás is lenne, ha minden földi javad el kellene hantolni veled.... Gonosz vagyok néha. Nem néha már. Egyre többet. S nem fogok inni, mert nem is bírom a szeszt. Meg kellene beszélni mi és hogyan legyen velünk! Fröcsögés, hangoskodás nélkül, eljátszani a kultúrember szerepét. S ne az erőfölény játsszon szerepet! Észérvekkel nyitott lennék mindenre. Egyet kérnék viszont. Ne érj hozzám! Ezentúl ne érintsél meg! Soha. Soha már.

Szerda

SzerDán nem panaszkoDunk már.

Csütörtök

Büszke vagyok magamra, mert ma is többször kinyilvánítottam a véleményem. Reagálásod? Látod! Látod! Ezt mondom örökké, ha valaki nem azt és úgy, mint te, akkor gorombán ellentmondani, s ügyelve rá, hogy hangosan. Ehhez értesz. Meg elmenni. Kocsi kulcs után nyúlni és lelépni. Ez olyan jó kis FÉRFIAS megoldás a problémára. Nem? Milyen ostoba is vagy! Miért nem éred már fel ép ésszel? Észre sem veszed, hogy amikor elkezded a hangoskodást, olyankor hangszínem kettőt csökkentem szándékosan. Idegesítsen csak a nyugodtságom! Belül meg mit érzek? Már nem is hinnéd el.... Egyszer szívesen leülnék veled úgy beszélgetni, hogy partner legyél. Miért nem vágysz emberi szóra te is, ha már egyszer annak születtél? Próbállak megérteni, de közel az ötvenhez, az ember igazán nem foghatja hiányosságait a gyerekkorára meg másra. Ma szándékosan nem tettem szalvétát a vacsoránál neked a tányérod mellé. Feladtam azt is. Olyan sok éved volt rá, hogy meg tanuld használni. Nem vághatod a fejemhez türelmetlenségem. Több mint 20 évet adtam. Azért egy jó tanácsod adnék, ha elválnak útjaink majd egyszer. (Remélem hamarosan!) Folyadékot az első randin soha, de soha ne fogyassz! Kizárólag ragaszkodj a szilárd táplálékhoz. Rossz hallani, ahogy szürcsölsz!

Péntek

És ismét hortyogsz. Ez vagy te. Alszol állva, ülve, fekve. Ez már tutkó, hogy beteges. Különösen kávéivás után közvetlen. Miben, vajon miben merül ki ennyire a szervezeted? Még ha én tenném! Lóg mindenem, annyit takarítottam, főztem. Mindegy. Hagyjuk. Úgysem értenéd. Ez nem munka.

Szeretnék most lesétálni a Tisza partra. Közben betérni egy helyre, ahol finom török kévét is tudnak készíteni. Kényeztetni magam egy süteménnyel. Talán pár emberi szót váltani egy két emberrel. Meg ilyenfélék. Mindegy végül is, hogy hol, meg kivel. Egy a lényeg már nekem, te ne legyél ott, veled, az ne történjen meg, ami velem. Ne legyél részese az életemnek!

Reggel kikészítetted a reggelim. Amit közel harminc évig nem tesz az ember meg, azt most miért? Nem tudom, hogy kellene ezt megoldani, de egy paradicsommal már nagyon nem lehet. Érdekes módon bármire nézek örökösen a rossz emlékek, csak a sérelmek szakadnak fel bennem. Lassan eljutok oda, arra a pontra, hogy meggyűlöllek. Azt pedig nem szeretném. Én nem bántani akarlak, csak már nem veled élni. Nekem ne kelljen hallani a hangod se, amikor nem akarom. Ne kelljen hallgatni a horkolásod. Semmit, de semmit nem szeretnék, ami hozzád köt. Büntetnélek, ha most mindennek úgy kellene történnie, ahogyan én szeretném.  Akkor olyan lennék, mint te. Rákényszeríteni a másikra az én énem. Helytelen. Embertelen. Ilyet nem teszek. Nyomdokaidba lépnék ez által.  Naaa. Pont ezt nem szeretném. Az egy teljesen más dolog, hogy mit érdemelnél.

Tegnap húsz évet próbáltál bepótolni. Vele sem sikerült. Sajnálom, de nem láttam az arcod. Mit hagytam ki, azt csak én tudom!  De bátor volt, hogy kimondta végre. Igen. És igaza volt. Az embernek ilyen gondolatai sem lehetnek, mint amiket te kimondtál a szüleidre. Lehet kritizálni bárkit, lehet jobban csinálni, mint a másik, lehet elítélni a másik cselekedeteit, de ilyen gyalázatosat mondani a szüleinkre Rettenetesen megvetlek ezért is. Önmagad minősíti, mindem megmozdulásod.

Ma is olyan a napom, mint bármelyik. Te gyűlöltettél meg velem minden ünnepet is. Míg nem voltál részese életemnek, csak addig éltem. Ez csak egy nagy van-ás. Jézusom! Nincs is ilyen szó! Mindegy. Már van. Azaz lett.

Szombat

"Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összekapargassam és ragasszam őket és azt mondjam a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört. És én szívesebben emlékszem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott részeket."Szétvet azonnal a feszültség. Rettenetesen nehéz. Talán nem is tudom majd kezelni. Félek az estétől. Félek tőled. A reakcióid kiszámíthatatlanok. Ezt utálom benned. Ezt is. Már mindent. Jó lenne, ha megértenél. Kimondom, hogy NEM. Aztán rázom a fejem, hogy NEM. Majd kimondom, és mutatom is. Mit nem értesz ebből? NEM akarom, hogy hozzám érj! Nem tehetek róla, de már nem szeretlek. Elmúlt teljesen. Nem én tehetek róla, az érzéseim így alakultak. Amikor azt hitted, hogy bármit eltűrök, akkor tévedtél! Ma is felvillant egy páréves kép, amikor harcoltam érted. Most nagyon megrázhat lelkileg, hogy már NEM? Semmit ne szólj! A véleményed se érdekel. Ezeket nem lehet már rendbe hozni. Nekem ne mondd meg, hogy mikor jó. Jaj! Olyan bonyolult minden veled. És megalázó, hogy apróságokkal akarod rendbe hozni. Ezt már semmivel nem lehet. Miért hiszed azt, hogy egy csoki, egy kávé, vagy bármi. Ostoba vagy fiam! Én meg a másik, aki ennyit pazarolt rád az életéből. Aludj! Aludj! Most is húzod a lóbőrt. Ahhhhh! Majd én álmodom addig..

Vasárnap

Jó volna már nagyon, ha minden véget érne. Megoldódna valahogyan a probléma, és léphetnék. Nem bírom ezt a várakozási időszakot. Haladjunk, az isten szerelmére! Már napok óta töröd itt magad minden féle gügyü, gyermeteg nyomulással. Számomra legalább is mind a ként tükröződve jön le. Nem kellene! Az égvilágon semmi értelme. Ennek már semmi. Vannak dolgok, amiket úgy elrontottunk, hogy megoldhatatlanok. Többes a szám. Részese voltam én is. Hiszen évtizedeken keresztül nem szóltam semmiért. Aztán egy nap arra ébredtem, hogy ez, meg ez, meg a másik se tetszik. Konkrétan nem egy perchez kötötten történtek az események nálam. Jó magamon is észrevettem én a változást. Szóltam, hogy rendezzük át. Kértelek. S mint mindig is, egyedül döntöttél. Fájt. Szóltam érte, és meglepődtél. Igen, mert ennyi év után más lettem. Másképpen reagáltam le, mint azt te megszoktad. Aztán jött a következő, meg az utána lévő...Szép sorjában, s én mindennap erősebb lettem, s neked ez sem tetszett. Meg semmi, amihez én nyúlok, és neked abból nincs anyagi hasznod. Ezt nem oly régen fejtettem meg, de még nem említettem neked, mert nem szeretném, ha ismét üvöltenél velem. Várok kicsit. Várom a helyzetet, hogy a képedbe vághassam ezt is. Mint annyi mást. Noha sok szavam olyan felesleges, mert egyszerűen nem jut el az agyadig. Ez nem bántás, inkább ténymegállapítás részemről. Mert nem vagy te hülye, csak buta. De az alaposan. Szóval ez neked nem jár bevétellel, amikor én itt ülök és "élvezkedem" a gép előtt. S mert nem profitálhatsz belőle semmit, ezáltal haszontalan dolog. Ezt nem tudod megszámolni, nem zizeg a kezedben, nem serceg számolás közben. Ez nem forintosítható, hiszen csak az ismereteim bővítem. Azt meg aztán minek! - mondod te. De én nem vagyok te! S nem is voltam, és nem is akarok olyan lenni. Emlékszel, amikor meséltem, hogy nem is tudtam, hogy Márai milyen sokáig volt házas, s te azt se tudtad ki az a Márai. Gondoltam halj meg bután, és nem árultam el, hogy Sándor volt a keresztneve. Vagy, amikor elmerengtem József Attila szavain "a semmi ágán ül szívem" - Háborogtam, hogy ember hogyan tud ilyen szépet kitalálni, megírni, leírni, így, ily módon kifejezni magát? S akkor is mit válaszoltál? - Te nem vagy normális! S én soha nem tudtam mást se kivesézni, megbeszélni, megvitatni veled. Az, hogy bosszúból nem voltam minap is partnered? Azt én szándékosan tettem, hiszen én sem szeretem őt kifejezetten, de nem tudok örülni a fájdalmán, hiszen a testvéred. Ennyire azért ne legyél gonosz! Én sem férek bele ebbe a körbe, de a testvéred meg pláne nem! Miért látunk mi minden, de mindent másképpen? Hogyan is bírtam ezt ki eddig veled, melletted? Mit is mondott anyám egyszer és mindig? Amilyen rózsát szakítasz... Hááát vazzeg! Szagolom!!! Rendesen bűzlik itt minden körülöttem.

Hát az mán, nem úgy van!

 

Ajánlom olvasatra Sz Zs-nak, aki a párbeszédet ( IS ) kedveli.

Van annak olyan tíz éve, - de a nyolc az biztos! - amikor ez a beszélgetés lezajlott a két asszony között. Az egyik hatvanéves múlt a másik jóval fiatalabb. Már több éve ismerték egymást és mindig nyíltam kimondták, amit gondoltak. Mindössze beszélgettek. Az asszonynép már csak ilyen. Amikor jó hallgatóságra talál, felszakadnak az amúgy is gyógyulatlan sebek, s a szavak nem maradnak többé már bent.

 - Nem volt az helyénvaló, ahogyan annak idején megaláztak. – mondta az idősebbik.

- Eleinte bántott engem is. Évek kellettek, míg megemésztettem. Ők ilyenek.

- Nem értem, miért tűrted el?

- Volt választásom? Ott voltak már akkor a gyerekek.

- Régen is volt válás. Ma meg már a kutyának se tűnik fel, ha valaki elvált.

- Talán gyenge voltam. Magam se tudok rá épeszű magyarázatot. – válaszolt a fiatalabbik.

- Soha nem értettem az urad se. Összetehette volna a két kezét, hogy téged rendelt mellé a sors.

- Nem úgy van az! Én alanyi jogon járok neki.

- Beszélsz badarságokat!

- Nem én! De ő ebben a hitben él.

- Anyósoddal sokat voltam egy társaságba, - de nem csak velem, - mindenkivel éreztette ezt a felsőbbrendűségét, amit nálad soha nem észleltem.

- Persze! Én mindenkinek más és más arcom mutatom. Holott ezerszer elmondtam, és akkor sem érti. Neki ez csak színészkedés. A postással csak nem vagyok olyan közvetlen viszonyba, mint a gyerekemmel. Sok arca van minden embernek. Én ezt nem érzem mesterkélt póznak. Így mindenkihez más vagyok. Ki - mit hoz felszínre bennem.

- Nekem nem lett volna ennyi kitartásom ehhez. – mormolja maga elé nézve az idősebbik asszony.

- Nem tudhatod. Ilyet ne is mondj! Míg valamit nem tapasztalsz, nem éled meg, addig nem tudhatod. De azért egy valamire akkor is kimondottan büszke vagyok.

-  Aztán az meg micsoda?

- Mindent tudott rólam, amikor elvett. MINDENT. Viszont mióta a nevét viselem, bennem más férfi nem matatott.

      Mint azt jeleztem is fent, ez a beszélgetés rég történt. A fiatalabbik asszony el is feledte már, míg nem egy napon a sors úgy hozta, hogy ismét találkozott a két asszony. Felidéztek egy vasárnapi délután sok-sok régi eseményt. Többek között ezt a beszélgetést is megemlítette az idősebbik. A fiatalasszony viszont csak magának és magában mormolta akkor már:

- Hát az mán, nem úgy van ám…

 

Buta kis játék

Prológus

Vannak az életben bizonyos helyzetek, melyek döntés elé állítják az embert. Ilyenkor keressük hát a helyes megoldást. Az igazságot nem odaát, itt kell megtalálnunk! Ezért döntés előtt mérlegelünk. Mindenki másképp teszi ezt is. Mi asszonyok, ahányan csak vagyunk, mindent másképpen teszünk. Van, ki azonnal kimondja a végleges szót. Van ki a másikra bízza, van aki kivárja, vannak a befolyásolhatók. Sorolhatnám még sokáig. S van, aki eljátszik gondolatban a szavakkal. Mondhatni, egy buta kis játékba kezd önmagával.

Íme.

Ha egy hordó szarba, beleöntesz egy finom pohár bort, mi lesz belőle? Szar.

Ha egy hordó finom borba, beleöntesz egy pohár szart, mi lesz belőle? Szar.

Ennek tudatában olvasd tovább!

Nagyon sokat jár az agyam. Töprengek. Próbálok értelmes maradni az adott körülményekhez képest. Nem könnyű. Jó volna csak beszélni, beszélni. Mindent kiadni magamból, és élni.

Buta kis játék ez.

Kata szerint egy nagy zsák vagyok. Ontom a sérelmeim. Viszont azt nem helyeselte, hogy nem engedem el a múltam. Szinte megélem újból és újból. Hagyni kellene, lépni tovább, hiszen az már elmúlt. A jelent kellene, hogy éljem. Mekkora butaságokat követek el magammal! Olyan jó lenne most összezárva vele lenni, és addig nem hagyni el a szobát, míg nem végzünk! Jó! Nem lehet. Tudom. Attól még szeretném. Mennyi mindent szeretnék…

Jó volna megérteni téged is. Mindent a te szegszögedből látni, élni. Betekintést nyerni, hogy te hogyan éled meg, és mi mit jelent számodra? Kicsit belenézni a gondolataidba, aztán vissza az én énembe. Említetted minap, én soha nem kockáztattam, mint te. Ebben igazad van. Bizonyára nem fognak szobrot állítani halálom után, mint az egyetlen nőnek, aki nem kockáztatott soha. Milyen árat fizettél ezekért az általad kockáztatásoknak nevezett dolgokért? Megérte? Mit is kockáztattál? Kiket tettél fel tétnek? A szeretteit az ember nem kockáztatja. Védi, óva félti. Ezzel kapcsolatosan eszembe jutott Kata pár mondata. Te ez érted egyáltalán? Felfogod?

- Kint a játszótéren brummog egy kisfiú. Persze, hiszen ő most a medve. Aztán pár perc elteltével, kis kezével úgy tesz, mintha repülne, széttárja karjait és búg hozzá erélyesen, hogy fel tudjon szállni. Kérdezi a felnőtt, aki látja mindezt.

- Hol van a medve?

- Milyen medve? - kérdez vissza a kisgyermek. Hiszen ő már akkor rég repülő.

- Na. – mondta Kata. - Ilyenkor még nem iskolaérett a gyermek.

S van, aki úgy marad, de közben mennek az évek, és elevickél, ám felnőtt lesz belőle is.

- Amúgy meg, - ezt csak magamnak jegyzem le, - hiszen veled ezt sem lehetne megbeszélni. Mindent nem lett volna szabad azzal elintézned, hogy meghülyültem.

- Milyen vagyok én? Valójában milyennek látsz? Semmi külsőség! Csak a belsőm. Mondd! Milyen? Nem is ismersz. Ez szörnyű. Nem érzed? Segítek.

- Roppant érzékeny kis műszerre sikeredtem. Olyan dolgokra is rezzenek, amik mellett más emberek, - az átlag - elsiklik. Igazi nőnek érzem magam. Vágyom a romantikára. Imádom a meghitt pillanatokat. Jól esik, ha rólam szól a szó. Az utóbbi időben megsérült az önbizalmam is. De kemény is tudok lenni. Bár, most gyenge vagyok. Ám ez csak múló állapot. Nehezen tudom kimutatni a szeretetem. Az is gondoskodásban nyilvánul meg, és nem hangzatos előadásokban. Szeretek mindent csinálni, ami nem a munkámmal kapcsolatos. Ezt én kikapcsolódásnak nevezem. Olyankor töltődöm. A takarítás számomra csak egy más jellegű munka. Főzni se van már mindig kedvem. No meg vasalni se olykor. Mindezektől függetlenül teszem ezeket. Mindegy minek nevezzük, most én a belső igénynek fogom. Sőt! Vannak elvárásaim magammal szemben.

Például nem pedikűröznék a nappali közepén.

Nem előznék meg valakit csak azért, mert hülye q-va.

Nem mondanék a szüleimre semmi rosszat, még ha azt megérdemelnék is talán.

Nem tudnék minden reggel egy olyan csaptelepet megnyitni, amit tudván egy építkezésről loptak.

Nem venném el a férjem személy igazolványát, a tudta nélkül, hogy hitelt vegyek fel a nevére.

Nem beszélgetnék rendszeresen olyan emberekkel, akik a törvényeket sem tisztelik.

Nem tenném ki a férjem olyan kényelmetlen szituációba, hogy megalázzam, mint férfi.

Nem azért mosnék fogat, hátha csókolózásra lesz alkalmam.

Nem volnék alkalmas arra, megüssek valakit, akin látnám a kiszolgáltatottságot, hiszen gyermek még.

Buta kis játék?

Abbahagyom inkább.

 

Internetes kapcsolatok 1

Közös elhatározásból lett a lakásba beköttetve a netszolgáltatás. Mindketten szerették volna. Bea és Béla ritkán értettek egyet. Ebben azonban kivételesen igen.

Bea intenzíven nyomkodott mindent, és nagyon hamar ráérzett az ízére az egésznek. Felfedezte, hogy az ő kis könyvtára csak egy hatalmas kutyafüle ehhez az egészhez képest. Gyermeki örömmel szivacsként szívott magába mindent, amit látott és olvasott. Már az első héten megállapította magában, - nem volt kivel megbeszélnie, - hát magában beszélt. Hang nélkül természetesen. Szerinte olyan ez az egész, mintha csecsemőként beraknák a Széchenyi Könyvtárba, soha ki sem tehetné a lábát az épületből, egész álló nap csak olvasnia lett volna szabad, majd egyszer csak meghal. Persze jó sokára! Mindezek ellenére temérdek könyv maradt volna olvasatlanul utána. Így gondolta el a rendszert.

Az első napokban egy éjszakát töltött el Argentína térképe felett. Pontosabban Buenos Aires felett. Nem volt utca, amin ne vitte volna végig a kis kereső nyilacskát. Nézte a háztetőket és a fákat. Az épületek között sétálgatott gondolatban. Szeme tágra meredt, csak a monitorra koncentrált és csodálattal nézte a települést.

- Istenem! Milyen hatalmas város! - gondolta. Három millió embernek ad otthont. De külvárosaival együtt tizenhárom millióan is vannak. Még Magyarország lakosainál is többen. Beleborzongott az adatokba. A hideg lába ébresztette fel, hogy csak virtuálisan van jelen és hajnali fél kettő már. Óvatosan kikapcsolta a gépet, és szinte hangtalanul osont be a hálószobába. Nyugodtan vette tudomásul Béla hangos horkolását. Már nem igazán zavarta mindig, ha fáradt, vagy dühös volt valamiért, talán csak akkor. Most egyik sem. Inkább izgatott. Nehezen is aludt el. Hiába nyomta ki a képernyőn a térképet, gondolatban még az utcákat rótta.

Régi vágya félig teljesült ezen az éjszakán. Járt ott. OTT és bár csak egyedül, de járt. Ahová mindig is szeretett volna utazni egyszer. Talán soha nem is említette meg ezt Bélának a közel harminc esztendő alatt, ha valahová elvágyik, akkor az Argentína. Miért is tette volna? Mondani talán azért sem mondta, mert sokkal jelentéktelenebb dolgokért is lehurrogta. Nem akarta, hogy bármilyen negatív élmény is fűződjön ehhez. Féltette álmát. Tiszának szerette volna hagyni vágyát. Nem akarta bemocskolni. Bármit, de ezt ne! Szinte érezte a Jó Szelek úrnőjének az illatát azon az éjjelen, majd lassan édes álomba szenderült.

 

Internetes kapcsolatok 2

Homlokáról félresimítva haját, fáradtan dőlt hátra a gép előtt Éva. Enyhén megnyomva rajtafelejtette kezét behunyt szemén. Elsötétült ezáltal jobban minden és a parányi fények cikázva jelentek meg előtte. Percekig maradt így. Pihent kicsit. Majd bepötyögte a jelszavát.

R a b sz o l g a 56

Ezt a jelszót magától gondolta ki. Senki nem tudta rajta kívül. Akart valamit az életében, amit senki nem tud. Ha csak egy jelszó is, de legyen valami! Míg betöltött az oldal, elkalandozott gondolatban. Ma milyen bűnt kövessen el? Jön az majd! - nyugtatta magát. Bevillan, ha alkalom adódik. Nem fog meghátrálni semmiképp, ezt elhatározta rég. Végigcsinált mindent eddig is, bármibe fogott az élete során. Ha nem próbálja meg, akkor eleve halálra van ítélve minden.

"Ami nem öl meg, az megerősít."

Ezt olvasta valahol a neten és magára értelmezte a mondatot. Kétféleképpen is lehet? Így és úgy is? Természetesen. Neki csípőből ment. Amikor csak tehette olvasott, írni nem igazán szeretett. Ahhoz hangulat kellett volna. Olyanja meg sokszor nem volt. Gondolatai voltak, ám azokat kimondani sem volt szabad. Többször eltervezte, hogy felhagy ezzel a szenvedélyével. De nem ment. Hetente hétszer leült a gép elé és tette, amit ösztöne diktált. Már fejből tudta a honlap címét is. Bárki, ha álmából is felébreszti, ő mondja, mint annak idején a szorzótáblát. Hiszen ez töltötte ki majd egész életét. Minden este főzött.

Holott Éva valójában táncolni vágyott. Már olyan rég táncolt. Annyira rég volt, napját sem tudta felidézni. Tangózni szeretett legjobban. Benne volt az összes tüzes vágy a mozgás iránt, és helyette itt ette meg a penész a konyhában és ezen az oldalon, hogy megfeleljen másnak. Fele része helyett egy fakanállal élte életét. Már semmi belső indíttatást nem érzett a napi robot után ehhez. Mondogatta is olykor, már nem érezi kihívásnak esténként, hogy mit tud kihozni egy krumpliból és egy hagymából.

Kifejezetten nem utálta a főzést, csak tele volt mindennel, ami a konyhával kapcsolatos. Szerette volna például, ha egy edényvásárlást nem kever össze az ura, a személyes igényeivel. Mintha csak ő egyedül evett volna abból , csak ő látta volna annak hasznát!

- Hogyan tévesztheti össze a tangámmal? – kérdezte magától.

Mennyi mindenre vágyott! Napestig sorolhatnám. S egy sem volt teljesíthetetlen. De mosogatni sem kellett egyiket sem! Mind-mind megfoghatatlan volt. Kézzel érinthetetlenek. Puszta vágyak, mint a tangó is…

Szoros kapcsolata volt már az oldallal. Ám nem olyan tüzes, mint a tánc heve. Valamit elronthatott az imént. Error. Jelezte felé a rendszer. Nem adta fel. Éva nem szokta feladni. Legfeljebb beledöglik majd egyszer.

Újból kezdte hát a pötyögést a billentyűzetén. hátétépékettőspontdőltperekháereefpontháudőltperegyikszdőltperdéháromszázhatvannégy

 

Internetes kapcsolatok 3

Barbara nem sokat törte a kobakját nick nevén. Cunci Mókus lesz és kész. No, meg 10 évvel fiatalabb, 11 kilóval könnyebb, s minimum 12 centivel magasabb. Tökéletes.

Eleinte a kutya sem vette észre az oldalon, melyre bejelentkezett. Keresett hát a leírtak mellé egy fotót a neten. Persze, hogy nem a sajátját. Mit szólt volna hozzá Karesz, ha rá lel egyszer véletlenül? Ja. Karesz a férje volt. Már lassan 27 éve. Unalmas fura alak. Az a tipikus szóra sem érdemes. Van, hogy legyen.

Ott tartottam, hogy a mi Barbaránk, akartam mondani Cunci Mókusunk, minden adattal és fotóval elindult egy portálon hódítani. A szó legszorosabb értelmében kikezdett a férfiakkal. Naplót is vezetett. Olyan szöveggel, amit nyugodtan jelölhetett volna egy 28-as karikával! Persze, hogy kaptak az alkalmon a hímek. Megrohamozták. Minden alkalommal több levél várta, mint amennyit egy átlag falusi postás kihord. Ment a bolt. Nagyokat kacarászva isteni estéket töltött el a gép előtt. Lány korában sem érezte ennyire kellemesnek az udvarlást, mint most. Ha súlyra mérnénk, több kilónyi bókot zsebelt be napjában. Vegyesek voltak a jelentkezők. Súlycsoportra, korra és értelmi szintre is. Mind. Kivételt képezett Ádám.

Ádám minden este ráköszönt egy kézcsók hölgyemmel. Engedélyt kért a beszélgetéshez. Ha nem ért rá Mókuska, várt rá órákat. Elbúcsúzott, ha mennie kellett. Mesélt a vágyairól. Magáról alig. Nem rontott ajtóstól, olyan férfiasan udvarolt. Három hónap ismeretség után Mókuska kezdeményezte a találkozást. Ádám hevesen tiltakozott, majd többszöri beszélgetés után beleegyezett. A megbeszélt jel találkozáskor egy tábla Milka csoki a jobb kézben tartva.

Megkezdődött a visszaszámlálás. Hamarosan a betűk mögé bújt emberek szemtől szemben állva érinthetik egymást.

Szombaton Karesz a haverokkal elment ebéd után sörözni. Barbara azonnal nekiállt készülődni, és negyed háromkor már a taxi a ház előtt várta. Retiküljében a Milka lapulva lilult.

A sétányon rengeteg ember jött-ment. Igazi szombati tömeg. A megbeszélt szobor mellett egy férfit pillantott meg a padon, kezében egy napilapot olvasván, arcát és mellkasát eltakarva, de mellette 20-25 centire látványosan egy Milka csoki hevert. Mókuska odarohant hozzá, és vidám kacérsággal megkérdezte:

- Eszel velem csokit szépfiú?

- Tessék? - kérdezett vissza a férfi.

Mindketten meglepődtek.

Barbara aznap másfél tábla csokit fogyasztott el. Igaz az egészet teljesen egyedül, míg Karesz otthon bement a mosdóba.

 

Internetes kapcsolatok 4

A társkereső oldalon talált egymásra Ági és Soltész. Hasonló korosztály, más családi háttérrel és helyzettel. Mindketten erős negyvenesek, Ági elvált, két gyermekkel, míg Soltész nős, nála csak egy gyermek van. Nagy romantikával indul hódításuk. Csak ketten tudnak az ismeretségről. Teljes egy hétig.

Ági jelenleg fodrász, de főiskolai végzettséggel is rendelkezik. Ergo, vélhetjük, hogy nem buta. Bár haja színét sokszor változtatta az utóbbi években. Soltész első ránézésre vagány pasinak tűnik, míg meg nem szólal! Ismerkednek. Így hát társalognak kicsit.

S: - Lenne kedved megismerkedni velem?

Á: - Miért irtad ezt válaszoltam.a leveledre. Ismerkedhetünk ha nem loditasz csak akkor.

S: - Nem szoktam lóditani! Enyire bizalmatlan vagy? Szerintem meg általába a nok nem mondanak igazat, de szerintem eszt hagyuk.:lol:

Á: - Igen én bizalmatlan vagyok,Én nem szoktam loditani mindig az igazat irom és pont ez miat nem sikerül,de már megszoktam,A férfiak általába csak jácanak a nökkel.

S: - Én nem szoktam lódítani, ha kérdezel én oszintén fogok válaszolni, de cserébe élvárom toled is.

S: - Van skapyd ?

S: - Én mindig öszinte vagyok

Á: - Igen van skypém

Á: - Mi van veled? Tegnap vártam , hogy válaszolsz,de nem bírtam tovább várni.

S: - Bocsi de ha it a család akor nem tudok irni

S: - Mikor érsz rá?

S: - Van képed? emailba tudnánk képet küldeni.

Á: - Nem küldök képet sajnálom.

S: - Te tudod?

S: - Találkozni se találkoznál velem?

S: - Én szeretnék ismerkedni,de ritkán vagy elérheto. Kértem toled , hogy mongyál valami idopontott, hogy mikor érsz rá.

Á: - Igen tudom majd holnap folytatyuk mert reggel korán kelelk jó éjszakát

Á: - Szerinted van értelme mert te elég messze laksz tölem

S: - Szerinted 100km távolság a mai világba? Szerintem nem. Csakk akarni kell. Szerinted nem így van?

S: - Szia! Holnap várlak , remélem több idod lesz rám,

Á: - Igen igazad van.Nekem távolság

S: - Nekem nem az, neked se legyen, malyd én megyek,ha egyszer sor kerül rá. Ami nem rajtam fog mulni.

…és ment is, kettő hétre rá.Mondtam, hogy roppant romantikus mindkét ember. Fantasztikus szókinccsel, majdhogynem tökéletes magyarsággal is. Valamit azonban elfeledtek. A feleségnek van egy hacker jóakarója, aki, ha nem is naponta, de hetente értesíti őt a fejleményekről. Mióta megemlítette a férjnek, hogy mindent tud, nincs szemkontaktus a házaspár között. Már az sincs. Pedig, de kellene beszélgetniük! Volna is miről. Ott az a vacak hűtő, hetente kell leolvasztani. Hiába! Már 17 éves. Vagy az ablak, amit 10 éve csak bukóra lehet kinyitni. Ablakpucoláskor életveszélyes. Vagy a ház előtt a terep. Ha nem is viacolort, csak az ne, ami most van. A zsindely is cserére szorulna. Több mint hat éve halogatják a padlószőnyeg cserét is a szobákban. Elfelejtődött tisztességesen az is. Az érzelmekről meg említést se tegyünk. Egyszer minden rosszat elfelejt az ember is talán. A feleség mély tisztelettel gondol Ágira, - hiszen megmondta a férjnek, - ő a negyedik férfi az életében. Azóta még csodálja is tisztességéért a hölgyet. A feleség meg nem számolja, hogy Ági hol szerepel a sorban. Talán az utolsó lesz! Attól még Ági az, aki. S a férj kalapja is a helyén.

 

Internetes kapcsolatok 5

Alapból érdeklődő. Szerintem így született. Nem ismeri a kijelentő mondatot sem talán.

- Örökké kérdez. - ezt a férje is megmondhatja. Ezért is választotta a netes világban ezt a nicket. Érdeklődő. De! Majd bevallja, hogy ő Holczhauserné Rémség Izabella. Jó, ostoba névvel élte életét. Tudta ezt maga is. Így örömmel veszi, amikor megszólítják.

- Kedves Érdeklődő!

Vagy...

Oszkár negyvennyolc esztendős, átlagos férfinak tűnik. Naponta elmegy a munkahelyére és fáradtra dolgozza magát. Mondja ezt a nejének, - aki három műszakban állhelyt, kettő kiskorút nevel, s ápolja beteg szüleit is ráadás. A háztájit már meg sem említem. Oszkárnak merevedési gondjai vannak. Nem a feleségével beszéli meg ezt, a neten rendel minden hónapban kétszer pirulát. Titkárnője örömére. Jegyzem meg, Jucika sincs tájékoztatva erről. Ő mindössze örül.

Vagy...

Magányosan élt. Szinte napokig nem szól senkihez. Néha bekapcsolta a rádiót, de a televíziót utálja. Már rég nem érdeklik az adások. Amikor a fia beállított egy géppel meg a szerelővel, csak álmélkodott. Akkoriban legalább többször nyitott rá ajtót, hiszen tanítgatta. Nehezen ment minden neki. Nem is érdekelte igazán. Mennyre, unokára vágyott. Csak azt nem volt szabad mondania, mert épp most szakadt meg a fia kapcsolata. Bizony! Négy év után elhidegültek a fiatalok.

- Áldott emlékű uram, ezt sem élhette meg! - sóhajtott Matild néni, és egy entert nyomott fiatalosan.

Vagy...

Béla huszadik esztendeje nős. Felesége idegzetét felőrölte az öt gyerek. Béla kikapcsolódik a neten éjjelente. Nem. Nem logikai játékot játszik. Nem is kártyázik. Csak pornót néz. Csak nézi. Negyven évesen.

Vagy...

Nézzük most Lilikét! Szolid megjelenésű hatvanas hölgy. Olykor írogat fórumokon, leginkább receptjeit osztja meg a fiatalabbakkal. Segítőszándék vezérli minden oldalon, bárhova is beteszi a lábát. A múlthéten egy ismeretlen elküldte a ..csába, mert lekozmált a sültje. Azóta be sem kapcsolta a gépét Lili néni.

Vagy…

Tibor öntelt ötvenes. Nehezen viseli el, hogy úgy alakult az élete, ahogy, szinte semmire se vitte. Se erkölcsileg, se anyagiakban. Az egész ember egy hatalmas zéró. A neten éli ki elfojtott vágyait. Bárhová jelentkezik is be, ő csak osztja az észt. Háta mögött már becenévvel is illetik, ő a majdénmegmondomnekedmiajó. Neje felnéz rá, hiszen egy szinten mozog a pár.

Vagy…

Gyesen van otthon már negyedik éve Kriszti. Az ebédet a férje éthordóban hozza mindennap a kora délutáni órákban. Idejét nem a gyerekek kötik le, mert Marcikát reggel az apja viszi óvodába, anyósa meg hozza haza. Csak Balázskával van otthon, a kisebbikkel. Minden másnap egy takarítónő jár hozzájuk. Jó állása van a férjének. Közalkalmazott. Kriszti meg blogol. Naponta 6-7 órát.

Vagy...

Kata negyvenéves. Minden oldalon szinglinek titulálja magát. Letagadja mindhárom gyermekét. Azaz, nem írja be őket. Valami hiányzik az életéből. A férje teniszezik. Több mint 15 éve már. Kata nem. Ő csak anya. Meghalni sincs ideje.

Vagy...

Alma huszonéves alig múlt, egyetemista. Az oktatási költségeit a netten keresi meg szex felvételeivel. Szülei kettő éve váltak el, a papája szerelmes lett egy MNS-es partnerébe. Az anyukája meg öngyilkos, féléve. Alma még nem igazi felnőtt, de már kiéget. Hamarosan végez. Ő lesz társadalmunk értelmisége.

Vagy...

Vagy?

Te ki vagy?

Mit keresel itt?

Jogodban áll hallgatni is.

 

Éva

Kezdet és vég, én vagyok a teljesség. Egy szó sem igaz az egészből. Láttam, hogy nem aludt közben. Minden rezdüléséből érezni lehetett, ébren volt és ugyanúgy akarta, mint én a létem. Várta teljes szívével az eljövetelem. Fizikai fájdalmat semmiképp nem érzett.

Kicsit jajgatott, nyögött közben s a homloka is gyöngyözött, no meg az izmai is megfeszültek, de szemében a tűz végig izzott, - hisz bármi áron, de akart engem. Unatkozott nélkülem. Így kegyetlen kínokról sem eshet szó, születésemmel kapcsolatosan. Téves alapokra van fektetve az egész teremtésem. Hipotézis. A meztelen igazság az, hogy jómagam is akartam élni. Az életet hordozom testemben. Az élet én vagyok. Holott nőnek lenni nem is olyan egyszerű dolog. (Ez érvényes a mai napig!) Örült nekem? Evidens. Fényt hoztam az életébe. Beszédemmel s tekintettemmel elvarázsoltam. Mosolyommal megbabonáztam. Testemmel elvittem a kéjek birodalmába is. Üres óráit kitöltöttem, hisz minden feladatát megszabtam. No, nem parancsolgattam! Azt a hitet meghagytam neki. Képzeletbeli koronáját tisztogattam egy gyolccsal, minden délután kettőtől fél háromig. Higgye csak, hogy van és Ő viseli! Naphosszat délcegen sétált mellettem. Éltünk, mint egy párnak kell az Édenben. Míg egy napon változások álltak be mindennapjainkba. Gyermeknek adtam életet. Szerelmünk gyümölcse megszületett. Káinnak hívtuk. Majd ismét gyarapodott a családunk, hisz aktívan éltünk a természet adta lehetőségeinkkel. Második fiúnk Ábel lett. Négyen még teljesebbé tehettük az életünk. Otthonunknak választottam hát egy igényesebb helyet. A gyümölcsöskert közvetlen szomszédsága mellett döntöttem. Több szempontból is előnyösnek véltem az általam kiszemelt helyet. Történt mindez Édentől délre egyszer, réges - régen. Mindeközben létezésemet a totalitás fokára kiteljesítettem. Mind a négy arcomat megéltem.

Voltam Madonna, normákat, értékeket és eszméket közvetítettem. Türelmes, hallgatag, hűséges és titokzatos is egyben.

Amazon is néha, ki erősen összpontosít a látványosan dinamikus fejlődésére. Mindig mindenben törekvő és céltudatosan magabiztosan önálló. Mindenkor a társam számára versenytárs.                            

Voltam kéjhölgy, érzelmi és szexuális téren is tehetséges. Kulturáltan esztétikus, élvezetesen szeszélyes, érzéki az ágyban, s egyszer a fotelban is.

Anya is lehettem, hiszen születtek gyermekeim. A konyhában jó háziasszony, a gyerekszobában óvónő és tanítónő, míg a társamról is anyaként gondoskodtam olykor.                                                  

Ui.: Félek a kígyóktól és az almát se szeretem már igazán. No, meg van pár szó, mi nagyon is igaz az egészből.

 

Üvegfej

A negyedikről semmi nem hallatszott le a játszótérre. Évike vidáman építette a várát a homokozóban. Szülei a lakásban veszekedtek. Sándor remegő kezét Évának szegezte és üvöltött hozzá.

- Látod!? Látod!? Ennyire remeg a kezem. Képtelen vagyok már a nevemet is leírni.

- Igazán sajnálom. - jelentette ki monoton hangon az asszony, és mosogatott tovább.

Mosogatott, mint minden ebéd után s elkalandoztak közben a gondolatai. Valahol szeretett mosogatni. Kezdjük ott, hogy háttal állhatott. Ha akarta, be is csukhatta szemét közben egy rövid időre. Oda repíthette gondolata, ahová csak akarta. Sőt! Mosolyoghatott is. Éva lételeme volt a mosolygás. Jól állt neki. Bár, csak egyszer mondta valaki ezt neki. Vajon ő is emlékszik még mindenre? Jó lenne tudni!

- Nem érted? A vércukrommal van gond! - üvöltötte ismét Sándor.

- Talán, mert feleslegesen idegesíted magad örökké. - s hangja nyugodt volt.

- Vagy a vérnyomásom? Meg fogok dögleni.

- Mikor? Konkrét időpont? - ám hang nem hagyta el a száját, ajka meg sem mozdult. Csak agyában született meg mindössze a kérdés.

- Mikor - mikor? Biztosan ezt várod már évek óta!

Éva megfordult, tekintete szinte csodálkozónak is mondható volt, ajka szóra állt, de hang most sem hagyta el azt, eres kezeiről a habot szoknyájába törölte és elindult egyedül a mosdó felé. Ott senki nem zavarhatta. Vastagok a falak. S a vastag falak olykor halvány rózsaszín kagylót takarnak.

 

Boldogság

Szoktatom magam a gondolathoz, az érzéshez. Meg akarom szokni, hogy boldog legyek ezentúl mindig! Olyat kapok, amit eddig nem kaptam soha. Partner, társ vagyok egy kapcsolatban. Édes ez a kötelék. Karja biztonsággal tart, ölében ülni gyönyörűség. Nőnek érzem magam vele, mert kihozza belőlem a rejtett ösztöneimet is. Felszínre törnek az elfojtott vágyaim. Társalgásban is a legjobb partner.

Ma délután, amikor a szobámban a széket megigazítottam, eszembe jutott egy húsz évvel ezelőtti éjszaka. Ez egy könnyű kis szék, bükk és kárpitos. Alig két centis szivaccsal. Lábait lecsiszoltam egy nyáron, újralakkoztam. Egyszerű textillel leborítottam, hogy takarjon és divatosabbnak lássék. Megigazítottam a textilt, majd tenyeremmel megsimítottam az ülőfelületét. Ekkor villant be, szakadt fel az a régi emlék. Ebből a székből nekünk négy volt. Mind a konyhában, az asztal körül. Nem volt vendégszobánk még akkor. A gyerekekhez nem akartam bemenni. Őket mindig óva védtem a mi értelmetlenségeinkkel szemben. Melletted meg nem akartam lenni azok után. Így maradtak a székek nekem éjszakára. Alvásra. Összetoltam őket. Egymás mellé szorosan, ahogy csak engedték a háttámlák. Hajnalban kijöttél, és megsimítottad az arcom. Most is borzongva gondolok az összerezzenésemre vissza. Nagyon féltem tőled. Kértél, hogy menjek vissza. S én nem tudtam megtenni. Miután visszamentél, később megigazítottam a szétcsúszott székeket. Reggelente onnan jártam dolgozni, az irodába. Soha nem meséltem el bent a lányoknak. Szégyelltem. Vigyázva, hogy a gyerekek ebből semmit ne észleljenek, korábban keltem, mint szoktam. A székeknek a helyükön kellett lenniük, mire ők felébrednek.

Nekem nehéz dolog a boldogságot megszoknom. Eddig nem igazán ismertem. Nem adatott meg. Tudtam, hogy van, létezik. Csak nekem nincs. Nem járt valamiért. A Jóisten tudja miért! Egy nap eljött hozzám. Hellyel kínáltam. Sőt mi több! Marasztaltam is. Hiszen van egy régi ócska székem, azon elüldögélhet nyugodtan. Szükségem van rá! El ne menjen nekem! Meg akarom szokni, hogy boldog vagyok. Megérdemelném már! Tudom.

 

Tus / avagy a zuhanyos nagy vívódás...

Márta akkor már hónapok óta küzdött önmagával, amikor elhatározta, véget vet minden szenvedésének, majd meztelenre vetkőzve beállt a tus alá. A ruháit ösztönösen vetette le s dobálta a szennyes tartó fedelére. A levetett darabokban megbújt testének jellegzetes illata. De nem vanillin, inkább fűszeres. Olyan fahéjas féle. A kedvenc illata volt. Ilyen volt az ő kedvenc parfümjének illata. S milyen nagyon élvezte, amikor tesztelte a környezetét, hogy ő ugyan nem tudja a nevét. Soha senkinek el nem árulta volna! Hiszen ez volt titokzatosságának egyik fegyvere. Illet megfejteni. Szerinte.
Kecsesen belépett a kabinjába és magára zárta mindkét oldalt az ajtókat. Azok csendesen csukódtak, hogy mindent eltakarjanak. A kinti világ, ide be nem lásson! Megnyitotta a hideg vizet, mely zubogva ömlött testére. Mellbimbói tiltakozásképpen reflexszerűen égnek meredtek. Szíve hevesebben vert, mint bármikor. A vízcseppek szaladtak a lefolyó felé, előtte viszont Márta minden kis hajlatán megfordultak. Formás mellén időztek legtovább talán. Ott kezével besegített nekik, hogy ne tudjanak hirtelen leszökni. A hideg víz meg tette a dolgát. Ha elkerülhető volt, akkor nem használt melltartót. Ezzel tartotta formában, edzette izmait. Büszkén viselte báját. Mondjuk, volt is mit. Arcát csapkodták a cseppek. Szinte már libabőrös lett az egész teste, de szándékosan hagyta, hogy érezze a hideget. Kínzásnak is lehetne gondolni a tettét. De közel sem szabad ilyenekre gondolni! Márta szerette magát olyannyira, hogy ilyet meg sem tenne. Imádta az életet.
Amikor spontán élhette meg apró vágyait.
Amikor nem kellett álarca mögé bújnia.
Amikor önmaga lehetett, s amikor azt tette, amit a lelke is szeretett.
Amikor szivárványt látott szaggatottan az égen, egy délután.
Amikor ott ült melletted és beszélt magáról,
amikor ott ült és téged hallgatott, hogy mesélsz magadról.
Amikor szabad volt hangosan gondolkozni.
Amikor megérinthette a megérinthetetlennek hittet.
Amikor legyőzte félelmét a leküzdhetetlennek vélttel.
Mindig és mindenkor, ha ő nem volt ott.
Amúgy nem igazán szeretett fázni. Bár egyszer egy éjjelt eltöltött egy fűtetlen szobában. Olyan erősnek hitte akkor még magát. Azóta minden megváltozott benne.
Most mindent ki akart veretni magából. Tenyerét a hegére helyezte és forróság lett úrrá rajta, mert egy ismerős hang szólalt meg benne.
- Ettől féltél? Ez nem is csúnya. - képzelte és ölelte magát a hideg víz alatt. Szorította keresztbe két karját. Majd valami borzongás futott fel teljesen az agyáig. Lentről, egészen mélyről jött az érzés, még a fülében is zsibongott a vér a gyönyörtől, amit ő még életében soha nem érzett érzésként élt meg. Combjai ösztönösen feszültek egymáshoz és nyíltak meg ritmikusan lüktetve, dobálva farát a víz alatt. Két erős kéz tartotta fejét és az ujjak játszottak fülében feledhetetlenül. Kitörölhetetlenül nyomot hagyott benne az érzés. Fátyolos lett tekintete és torkát elkezdte kaparni valami. Majd erősen fojtogatta a fájdalom.

A hiány tud így fájni.

Keze nyúlt a csap felé, hogy enyhítse kínját. Langyosra vette kissé a vizet, s elmosolyodott. Elmosolyodott a gondolatán. Ezredik alkalommal próbálta ezt már. Most sem sikerült. Megint nem. Nem igazán értette, mert mindig olyan tudatosan hitte.
- A víz mindent levisz. Kiviszi a piszkot, de ami az ő lelkét nyomta az talán nem is az volt. Semmilyen víz nem vitte ki lelkéből a kínt, szívéből a fájdalmat. Szerelmes volt. Kegyetlenül vonzódott gondolatban valakihez. S az a valaki, mit sem sejtett az ő kis magányos küzdelmeiről. Vívódásairól a mindennapokban. A ma esti harcáról a tus alatt, amit elvesztett ismét. S gondolta:
- Már meg sem kellene újból próbálni! Soha többé nem kellene küzdeni az érzései ellen! Soha többé.
Kilépett a kabinból és kezével nem a törölköző felé nyúlt, hanem egy selyemkendővel eltakarta teste egy részét és belépett a nagy tükre elé emelt fővel. Majd kacéran elmosolyodott, s szemét lehunyta rejtelmesen. Képzelete repítette az időbe. Vitte, vitte, vitte! Az összes idegszála azon dolgozott tudatosan, hogy mosolyogjon. Mártának jól állt, ha mosolygott. Volt egyszer valaki, aki szerette azt.

 

 

Jogfosztottak

- Neve? - kérdezte határozott hangon a bizottság elnöke.
- Kovácsné Varga Éva.
- Született?
- 1961. szeptember 8-án.
- Helyileg?
- Budapesten.
- Anyja neve?
- Németh Éva.
- Hányadik abortusza ez?
- Az első.
- Nem jó! Mondja azt, hogy a negyedik.
- De nekem még nem volt! Soha.
- Ha azt mondja ez az első, akkor lehet, hogy nem fogják engedélyezni.
A papírhalmaz fölé hajol az elnök és keresi a tollával a helyes rublikát,
majd egyetlen mozdulattal ikszel is az oszlop negyedik sorába.
- Jelentkezzen a mellékelt csekk befizetése után a megyei kórházban
Dr. Szögrényi Dénes doktor úrnál.
Viszontlátásra. Kérem, küldje be a következőt!
Éva összeomolva távozott a bizottság megszégyenítő jelenete után.
Nem nőnek, embernek sem érezte magát. Hazafelé menet elment a Posta
mellet, de nem fizette be a pénz. Pistával még egyszer, meg szerette volna
beszélni, hátha hajlik majd a férje, hogy mégis megtarthassa a babát.
Beszélgetés nem volt. Pista határozott volt e kérdésben. Éva meg fiatal,
nagyon fiatal és még gyenge. Egyedül a nagyvilágban hatalmas fájdalmával.
A csekk be lett fizetve, és kész. Semmi lojalitás, Pista mindent elintézett.
Másnap Éva a folyosón kérlelte, nem kérte, szinte már könyörgött a baba
életért. Ott álltak ketten, kik egykoron egyet akartak.
Egymás mellett, de már rég nem összetartozva.
Romhalmaz volt bent a lélek legmélyén.
Izzott a levegő körülöttük. Vertikális kapcsolat lett az övék.
Éva könnyes szemmel ment be az ajtón , ,,ketten" és nagyon jól tudta,
hogy nélküle fog kijönni. Torkát összeszorította valami eddig soha nem
érzett fájdalom. De ment. Más irányba lépni gyenge volt.
Pista hozta ki a kórházból és vitte haza, az apósa megkérdezte Évát,
amikor kiszállt a kocsiból - Kikapartak?
- Igen. - felelt csendesen, és tudta, ha még történik valami, belehal mindenbe.
Egyedül a gyerekei éltették. Az élők. Végig belőlük merítette az erejét,
ami volt.
Attól a naptól Évában megváltozott minden Pista iránt. Soha többé nem a
társat, a párt, a fele részét látta már a férfiban. Minden egyes mozdulatába
begyűrűzött a gyűlölet, a harag, a megvetés.
Jogában lett volna élnie ennek a csöppségnek.
Jogában lett volna megszületni.
Jogfosztás esete forgott fent.
*
Nem volt ereje gondolatban sem felmenteni a bűnei alól.
Oka fogyottá is nyilváníthatta volna. De nem tudta megtenni.
Se eltemetni a testtel a múltat, se feledni soha.
Tudatos és szándékos cselekedet volt. Erkölcstelennek tekintette.
Lelki egészségében, érzelmi állapotában okozott sérüléseket.
Csak az követ el bűnt, aki lelkiismerete ellen cselekszik.
S neki akkor régen erősebbnek kellett volna lennie.
De a vádat nem tudta eltemetni. Ítélkezni a törvényes vád alapján szoktak.
Jogába lett volna nem meg tenni. De megtette. S amíg él, a meg nem
született gyermekére gondol. Most teljes gyászba ott állt a koporsónál
a mozdulatlan Pista teste mellett. A történtek felidézésével elhomályosult
tekintete.
- Szegény özvegy! - halk hang szűrődött előre a tömegből.
Formálisan a kezével a zsebkendőért nyúlt.
Pista koporsóját lezárták. Örökre. S ő mást siratott meg.

 

Gyönyörű voltál

Azzal kezdődött minden, hogy összerezzent. Nagyon megijedt. Félt, hogy gondolatai mind megjelennek a büdösen habzó mosogatólé felületén, s neki akkor annyi. Ott öli meg az ura a konyhában a kredenc mellett a gyerekek szeme láttára.
- Na, mi van már megint? - szólt haragosan rá az ura, majd levette hatalmas tenyerét a válláról.
- Elvarázsoltad tán magad? Oszt azért ijedtél meg? Vagy a lelkiismereted se tiszta mán?
- Semmi. Semmi, csak elkalandoztam... - közben keze gyorsan tette a monoton mozdulatokat, melyeket már lassan tíz éve, minden este meg kellett csinálnia. Mosogatott. Nem utálta kifejezetten a mosogatást. A kezét sajnálta csak, hogy már rég nem olyan, mint lány korában volt. Szerette a piszkos edényeket végül is, mert tudta, hogy rövid időn belül, az ő tudományával, mind - mind visszanyerik az eredeti csillogásukat. A korsót nem szerette. Csak azt nem. Azt szinte gyűlölte már.
Elmélázott olykor azon, milyen érdekes dolog is: - az ember egy tárgyat miért nem tud megszeretni? Azt mindig gyűlölettel öblítette el, abból itta az ura a sört.
A gyerekek közben szokásosan hancúroztak az asztalnál. Csendesen tették. Olyan, nagyon jól nevelten. Beléjük volt már verve, ha édesapjuk hazajön, minden megváltozik. A legyek se mertek  ilyenkor illetlenül repülni. Megültek egy eldugott zugban, s várták a reggelt. Az állatnak mennyivel könnyebb.
Azon az őszön kezdődött minden, azon az őszi délutánon, amikor a Lajos, másképpen nézett rá a pultban. Szinte beleborzongott az egész teste abba a tekintetbe. Szerelmes lett egy pillanat alatt.
Először csak arra gondolt, hogy majd elmúlik. Meg, vele ilyen aztán soha meg nem eshet. Megpróbálta eltiporni, szétcincálni ezt a pokoli, kínzó vágyat. A tükörben, ahol meztelen tükörképét nézte tágra nyílt szemmel, és most csak a saját hitetlenkedő pillantása kérdezett vissza. Aztán teltek a napok és Lajos mindennap megjelent a kocsmában, ahol dolgozott és közben beszélgettek. Először csak általános dolgokról, aztán mindennap egy leheletnyit közelebb kerültek egymáshoz. Végül már várta, hogy jöjjön a férfi, oly annyira, hogy hevesebben vert a szíve, ha meghallotta a motor zúgását. Bókolt amaz neki. Agya eleinte nem értette ezeket a kifejezéseket. Ismerte végül is a szavak jelentését, de ezeket vagy másnak mondták egy filmben, vagy olvasta csak egy könyvben. Neki soha senki nem mondott még ilyeneket, hiába volt már túl a negyvenen. Erre nem is gondolt, hogy egyszer ez majd neki is megadatik. Olyankor kivirult, amikor a férfi megjelent. Tüzesebben csillogtak még a szemei is. Szinte kinyílt, mint a rózsa.
- Kati! Kati! - kiabált utána egy nap a férfi az utcán, mikor ő éppen sietett a bevásárlásból. Szabadnapos volt aznap. Olyankor intézte mindig a bevásárlást is. Azt hitte ott ájul el a helyszínen, amikor az ismerős búgó orgánum eljutott az agyáig. De ösztönösen megfordult és arca már mosolygott, a világ legtermészetesebb mosolyával, és éltek a szemei, melyek világos nappal, talán soha nem csillogtak ennyire erős ragyogással.
- Lajos! Hát maga az! - szólt szelíden és szeretett volna kosarat, szatyrot mindent, ami a kezében volt elhajítani és nyakába ugrani, csókolni mindenhol ezt a jóembert. Jó ember volt. Kati ezt onnan gondolta, mert csak jó lehet, az az ember, aki a másiknak ennyi jót tud adni. Aki rossz, abban nem lakozhat ennyi szép érzés. Kizárt dolog. S, ezzel ezt a kérdést nem is feszegette magában már soha többé.
Lezárta.
Nem engedte át a cipekedést a másiknak, mert félt a város szájától. De az arcát nem tudta véka alá rejteni. Ahogy mentek ott a piac mellett, ez a két ember. Hát! Az kérem maga volt a csoda! Egy magas, vállas, jóképű ötvenes és mellette ez a tiszta arcú nő, akinek a lába, csak a gravitáció miatt érintette a talajt. A bolond is láthatta kérem szépen: - ez itt egy nagy szerelem. Elbeszélgettek. Közben az idő is másképpen múlik, ha az ember kellemes társalkodó partnere egy olyan férfi, akivel szívesen megosztja legféltettebb titkait is.

Mindkettőjüknek úgy tűnt, hogy a végtelenből raboltak el egy darabkát.

Hazaértek a ház elé, és a férfi egy mondattal búcsút vett, majd határozott mozdulatokkal megindult és alakja egyre távolodott, amikor is Kati azt vette észre, hogy már vagy tízperce csak ott áll a kapujuk előtt és még a kulcscsomót sem vette elő. Gyorsan összeszedte magát és próbálta fegyelmezni is gondolatait, uralni akarta a helyzetet, minden tudása szerint. Ami nagyon nehezen ment. Majd a lakásba érvén monoton ment minden a megszokások szerint. Pontosan ugyan úgy, mint tegnap, a múlthéten, két hónapja, vagy harmadik éve. Mivel enni sem volt sok kedve, előbb felállt az asztaltól és megengedte a vizet a mosogatáshoz. Háttal állt mindenkinek. Senki nem láthatta az arcát. Olyan jó érzés töltötte el, mert még elevenen élt benne az utolsó mondat, amit ma neki mondtak. Csak neki. Élete legcsodálatosabb élménye kapcsolódik ehhez a mondathoz, s még csak el se mondhatja senkinek. Nem lehet üvölteni, nem lehet a másnapi újság címoldalán lehozatni, nem lehet az ura képébe vágni, nem lehet kőbe vésetni. Ezt a mondatot magával kell vinnie, majd ha menni kell a végső útra. Tudta, hogy neki ez már soha többé nem adatik meg, hogy még egyszer az életben hallja. S, ekkor rezzent össze a teste, mert az ura a kezét a vállára tette. Arra a testre, mely csak testileg volt a konyhában.
- Na. Oszt ha a kenyér elfogy az asztalról, már nem is hoz a nagyságos asszony?
Ekkor elindult a késsel a kenyérvágó deszka felé, és mértani pontossággal leszelte még a három szelet kenyeret. Majd megfordult és letette az asztalra a kenyeres tál közepére. Váratlanul ekkor szólalt meg a kisebbik gyermeke:
- Anya! Gyönyörű vagy ma!
S, azt hitte hirtelen, hogy összeroppan a teste ezektől a szavaktól.
Ma már hallotta őket.