Versek, melyeket kedvelek.
Minek is tagadjam, újra szeretek.
Ti vagytok tanúim hulló falombok,
Ti akik álmosan reám hajoltok.
Mióta csak a gyönyört keresem,
Hű útitársam volt a szerelem.
Oh, miért nem szunnyad el az ifjú vér,
Egy szép kaland mindennél többet ér!
Találni nőt, ki mindent félredob,
Ha férfi csókot szűzi ajkára lop,
Ki van idő, mikor elfeled,
Hűséget, esküt, bűnt, szeretetet.
Mikor kihal a női öntudat,
Mikor a földön minden bűn szabad,
Mikor lehunyja tüzes szemeit,
Legszebb a nő, amikor vétkezik.
Így elmerülve a szokott helyen,
Ültem egy hamvas őszi éjjelen,
S mint kivel a démonok játszanak,
Elém áll egy karcsú nő alak.
Szűz ajkain az élet mosolya,
Szebbet a földön nem láttam soha!
Hajlongó fürtjein, dacos fején,
Végigszaladt a komor esti fény.
S ahogy lefut hullámos derekán,
Incselkedőn veti a fényt reám.
Oh boldog ösztön, amely arra vitt,
Szellős lepel takarja vállait.
De itt is, ott is átvillan merészen,
Amit a fátyol nem takar egészen.
A fodrokat egy öv karolja át,
Minőt a földön mindenki lát,
Díszítik ragyogó ékkövek,
Soha nem láttam díszesebb övet,
Soha bájosabb női alakot.
Akiért oly nyugtalan vagyok!
Látom a nőt, de hinni nem merem,
Nem játszik-e káprázat velem?
Nem a szellő csúf játéka ez,
Egy pillanat, aztán vége lesz!?
De nem, - a lombok alján átsuhan,
S oly ismerősen üdvözöl: Uram...
Hiszi, hogy Önnek arcán olvasom,
Mi háborog szívében oly nagyon!?
De nem vagyok kegyetlen tudja meg,
Az öv két részre osztja testemet.
Az egyik részre Önnek joga van,
Amelyik felét Ön akarja Uram!
Ki tudja, Önnek igézőbb lehet,
A karcsú test az öv felett,
De kérhet tőlem olcsóbb vágyakat,
Akarja-e a részt az öv alatt?
Így szól a nő, s ravaszul mosolyog,
A szörnyű tréfa sikerülni fog.
Oh melyiket válasszam, melyiket.
Vigye az ördög mind az öveket!
Eddig sose volt velük bajom,
Mit tudom én melyiket akarom!
Akarjam-e a részt az öv felett,
Játsszam a szentet, amikor nem lehet?
S amikor végre alkalom akad,
S tudom mi rejlik lenn az öv alatt?
Ne legyek ember, amikor élhetek?
Oh nincs miért haboznom.
Választani az alsó részt fogom!
De hát a felső részt elfeledem?
Nem ég-e bennem szűzi szerelem?
Alacsony gyönyörnél egyebet
E durva szív még sosem szeretett?
Fenn csókra nyílik a tüzes női ajk,
Lenn állati csak a szerelem
Fenti, mint az égbolt tiszta, végtelen,
Azok az édes bús sóhajok,
Azok a lágyan ölelő karok,
Az éjbe mártott női szemek,
A csillagoknál szebben fénylenek.
Én egy tiszta nő szívét keresem,
Ma győzni fog a tiszta szerelem.
Szép ismeretlen, válaszom helyett
Fogadja hódolattal a szívemet.
Oh, mért nem súgja Önnek semmi sem,
Mi iszonyú nehéz a küzdelem?
Ha mindkettő egyforma szép:
Az aranyos nap és a holdas éj,
Ki dönti el, mi lehet pirosabb
A hajnal csókja vagy az alkonyat?
Választottam, mint férfi szabadon,
Csupán egy rövid óhaj az egész,
Legyen enyém az öv feletti rész!
Ah, -szól a lány, - alig hihetem
Nem vonja vissza szavát hirtelen?
Ön férfi. És e válasznál marad?
Nem akarja a részt az öv alatt?
E válasszal valóban meglepett!
Van hát a földön szűzi szerelem,
Nem veszett ki hát a dicső férfi nem!?
Férfi, ki még a női szívre ad,
Aki becsüli a tiszta vágyakat,
-Uram, Ön is ilyen férfi lehet,
Minden, -minden az Öné az öv felett.
És kacag a tréfán és irul-pirul,
S leomlik a fátyol a vállairól.
Karcsú derekán az övet lecsatolja.
S reálép mosolyogva.
Féltékenységféle
Mondd, hogy élsz a másik mellett?
(Messze jár már csónakod!)
Ugye, gyorsan elfelejted
egyre távolabb hagyott
szigetem (amelyet felleg
ringat, nem vizen lebeg?)
Lelkek, tiszta égi lelkek,
hadd legyek nővéretek!
Mondd, hogy élsz a hétköznapi
nővel? Isteneidet
s cárnődet a trónról aki
lelökted (egy lendület...),
mondd, hogy éltek? Gond-bajokban?
Reggel hogy ébredsz vele?
Hogy ízlik a halhatatlan
ízetlenség étele?
"Hányt-vetett, sodort az élet!
Lesz egy zug, amely enyém!"
Mondd: akárkivel hogy élhet,
akit én szerettem, én?
Más-e a terített asztal,
más az étel íze, mondd?
Hogy élhetsz egy utánzattal,
aki bíráltad Siont?
Mondd, hogy élsz egy idegennel?
Megölelni hogy tudod?
Zeusz-perzselte szégyyenjel
nem égeti homlokod?
Mondd: könnyű-e még az ének?
Jól vagy? Egészségben élsz?
Lelkiismeretfekélyek
kínját tűrni nem nehéz?
Becsülöd-e drágán szerzett
piactéri árudat?
Carrarai márvány mellett
éltél, s hitvány másolat
lett tiéd. (Amaz szilánkra
zúzva-rontva lenn hever.)
Hogy élsz azzal, Lilith társa,
kiből van még - százezer?
Jóllaktál-e a primőrrel?
Segít még varázslatod?
Mondd, hogy élsz egy földi nővel,
kinek több nem adatott,
csak öt érzék.
No, hitedre:
jobb-e? Nem? A fénytelen
mélyben hogy élsz? Nehezebb-e,
mint - a másikkal nekem?
( Alig múltam 20 éves, amikor először olvastam.)
Tolnai Ottó
A kisinyovi rózsa
Ott már egészen fenn
hol már nincsen fennebb
nincsen padlás
nincsen padlásfeljáró
jóllehet valaki le-föl járkál
ott már egészen fenn
hol már nincsen fennebb
nincsen padlás
illetve hát a padlást
kiutalták a teremtőnek
azt mondják szép nagy
műtermet rendezett be
gyalul
üvegcsékbe fog fel ezt-azt
alkímiával foglalkozik
ott már egészen fenn
az elfekvő asztalán
kis üvegtálban
száraz jerikói rózsa
(zsugorított tujaféleség
amely akárha vissza tudna jönni
onnan
öklömnyi ballangó
sivatagi rózsa)
annak a nénikének ott az ablaknál
az volt az utolsó kívánsága
hozzák be rubin kalaptűjét
ki hozza be
kitől honnan
egyik barátnőjéről beszélt
utoljára kisinyovból írt neki
állítólag ő küldte a jerikói rózsát is
felhívták az igazgatónőt
indignáltan kiabált
ő most nem utazik kisinyovba
valaki a sarokban azt mondta
miért ne utazna kisinyovba
ő ha tehetné
ő most elutazna kisinyovba
vissza sem jönne
ott sétálna
meginna egy igazi kávét
de az igazgatónő egyre csak kiabált
hogyan vegye leltárba
a jerikói rózsát
mondták úgy hogy kisinyovi rózsa
akkor már tépte a haját
majd a tenyerében lévő hajcsomóra meredt
és azt mondta kisinyovi rózsa
gyerekkoromban láttam
egy rubin kalaptűt
jóllehet a kalap már
rég nem volt
tűpárnába volt döfve
árván megdőlve
rozsdás gombostűk között
állítólag trockij körösztapa hozta
a szúnyog lányának
de a rubin nagyobb volt
mint a feje
száraz jerikói rózsa
meg egy befejezetlen gobelin
szépen látszott
az elképzelt táj
gondolta egy kis sétát tesz
mint az a bácsi kisinyovban
őt úgy kellett volna leltárba venni
hogy a kisinyovi bácsi
gondolta egy kis sétát tesz
megiszik egy igazi kávét
egy kis sétát tesz
a gobelinrongyika zsákszín
visszáján
szépen látszott
nem ment rajta tovább út
hol fogyott el a sárga
jóllehet ő még sétált
gyerekkoromban egyszer
jött gyarmatáruval
talán csak tengeri fűvel
tele egy nagy jutazsák
kihúztam belőle néhány szálat
szépen látszott
hol fogyott el a zöld fonál
melyik volt az utolsó
tengerifűszál
sosem is maradt így félbe
fa
szépen látszott a teremtő
e fát valamiért már nem akarta
vagy csak egyszerűen
elfogyott a zöld fonala
mondják valaki
az igazgatónő
ő sem állandóan indignált
vagy talán éppen a teremtő
átszalasztotta a lüke fiút a boltba
de ott sosem is árultak fonalat
csak élesztőt meg gyufát
beborult mert kék se volt már
s akkor egy napon
szépen látszott
a lila fonál is elfogyott
elszalasztotta a lüke fiút
a másik boltba
ám ott sem árultak
lila fonalat
csak lámpabelet meg cikóriát
sétált volna még
ám egyszerűen nem volt tovább
a semmibe aláengedni sem volt
már semmi fonál
pókháló se
végén száraz léggyel
ölelkező száraz pókkal
jóllehet akkor megcsillant
a kis ezüstkanál
akkor már mesélik tenyérnyi
táskarádiója is lemerült
azzal játszott a radiátoron
a madárcsontú zenetanárnő
lám nem vitte magával
mert azt akarta magával vinni
túlnanra
nem vitte magával
befejezni a gobelinrongyikát
sem a kis ezüstkanalat
muzsikálni a teremtőnek
a szomszéd szobából
cikória illata szivárgott át
a teremtő azt mondta
a lüke fiúnak (futárjának)
naponta bejárt az elfekvőbe
azt mondta ha nincs fonál
hozzon cikóriát
és a lüke fiú
hozott cikóriát
hozta boldogan
talán őt kellett volna
kisinyovba küldeni
ott nem mondták volna
a lüke fiúra hogy lüke
valami állást is kapott volna
műtermet utaltak volna ki neki is
a víz akkorra már felforrt
átjöttek a kis ezüstkanálért
a gobelinért nem jött senki
akkor bejött az igazgatónő
azt mondta az idén újrafestik
a radiátorokat
a falra kis virágsablonokat
pingálnak
a gobelinrongyikáért nem jött senki
azt mondta nyugodtan
beletemethetem arcom
a kis forró
befejezetlen tájba
ő is beletemetné arcát
a kis forró
befejezetlen táj
juta rongyikájába
de a könyvelő ismét regnálja -------
az már egy másik költemény témája
ahogyan veszem vulkánfiberem
és szépen elutazom kisinyovba
egyszer ugyanis az egyik röptéren
láttam egy lányt
azt hittem velem utazik
de a kisinyovi gépre szállt
akkor is a vulkánfiber volt nálam
benne zöld filcbe bugyolálva
lila ibisztojás
amely szintén sivatagot feltételezett
sivatagot mint ama rózsa
a kisinyovi rózsa.
(Tegnap este óta ezerszer többet mond, mint előtte valaha. 2011.március 24.-én)
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,
a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
( De rég olvastam már, még könyvben valamikor...ma is tetszik még. Ma 2014. március 10. -én)